Több mint nyolcezren érkeztek Ukrajnából szerdán.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/orosz-ukran-haboru-menekultek.inbox800x450.jpg)
Az ukrán-magyar határszakaszon 4329-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3861-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint a beléptetettek közül a rendőrség 20 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Az érintetteknek ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - írták.
Korábban a naphire.hu arrról is írt, hogy Ukrajnában egyre nagyobb a baj, és már a fronton harcoló katonák is pesszimisták. Mint írtuk, Ukrajna február 17-én jelentette be, hogy kivonulnak Avdijivkából. Azóta három apró falu is az orosz erők kezére került, miközben Kijev ragaszkodik ahhoz, hogy soha nem állt szándékában megvédeni ezeket a településeket. De az a védelmi vonal, ahová visszavonultak azóta súlyos orosz támadás alá került, és az oroszbarát források szerint Moszkva részben már mindhárom települést elfoglalta. Az orosz előrenyomulás az ukrán hadsereg lőszerellátásának mély válsága közepette történik, ami szinte élet-halál kérdéssé vált a frontvonalbeli csapatok számára, akiknek be kell osztaniuk a lőszert, és kérdéses, hogy meddig tudnak ellenállni az orosz nyomásnak.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.