Hirdetés

Egyre nagyobb a baj Ukrajnában: már a fronton harcoló katonák is pesszimisták

Garai Kitti portré Garai Kitti

A gyors orosz előrenyomulások sorozata kihívás elé állította Ukrajna új védelmi vonalát, amelyet a kulcsfontosságú Avdijivka városból való kivonulásuk után állítottak fel. Mindez félelmeket kelt Kijev taktikájával és lendületével kapcsolatban a frontvonalakon.

Ukrajna február 17-én jelentette be, hogy kivonulnak Avdijivkából. Azóta azonban három apró falu is az orosz erők kezére került, miközben Kijev ragaszkodik ahhoz, hogy soha nem állt szándékában megvédeni ezeket a településeket. De az a védelmi vonal, ahová visszavonultak azóta súlyos orosz támadás alá került, és az oroszbarát források szerint Moszkva részben már mindhárom települést elfoglalta. Ukrajna azonban tagadja ezeket az állításokat. 

Az orosz előrenyomulás az ukrán hadsereg lőszerellátásának mély válsága közepette történik, ami szinte élet-halál kérdéssé vált a frontvonalbeli csapatok számára, akiknek be kell osztaniuk a lőszert, és kérdéses, hogy meddig tudnak ellenállni az orosz nyomásnak. A növekvő nyugtalanság másik jele, hogy az ukrán hadsereg új parancsnoka, Olekszandr Szirszkij vezérezredes az elmúlt héten kétszer is megdorgálta beosztott tisztjeit a kulcsfontosságú frontvonalon nyújtott gyenge teljesítmény miatt.

Csütörtökön Szirszkij bírálta az avdijivkai frontvonalon a parancsnokok "bizonyos hiányosságait" és "elszámolási hibáit", "amelyek közvetlenül befolyásolták a védelem fenntarthatóságát bizonyos területeken". Szombaton visszatért a nem megfelelő személyi állomány témájához, utalva arra, hogy leváltott néhány tisztet, akik "nem voltak tisztában a helyzettel", és "közvetlenül veszélyeztették [beosztottjaik] életét és egészségét".

Szirszkij három hete lett a hadsereg új parancsnoka, miután Volodimir Zelenszkij több hónapja tartó feszültség után leváltotta a széles körben népszerű Valerij Zaluzsnijt. Szirszkij olyan helyzetet örökölt, amikor Oroszország kihasználta az Ukrajnának nyújtott nyugati segélyek, lőszerek és személyzet régóta húzódó hiányosságait.

Pesszimizmus a keleti fronton

Hivatkozás másolása

Az Avdijivka körüli új ukrán védelmi vonal elleni orosz támadás nem maguknak az apró falvaknak az értéke miatt jelentős - a legjobb esetben is pár tucatnyi kitartó lakost és lerombolt épületet jelentenek már a tragikus sorsú települések -, hanem azért, mert arra utalnak, hogy az ukrán hatóságok nem megfelelően tervezték meg az avdijivkai kivonulást, és azóta sem tudták megállítani az orosz előrenyomulást. Moszkva azt állítja, hogy kimondott célja az egész Donbasz elfoglalása, ugyanakkor "demilitarizálni" akarja Ukrajnát.

Több ukrán katona a CNN-nek pesszimizmusának adott hangot a kivonulás jelentőségét illetően, és a későbbi védekezés az elkövetkező hetek előhírnöke volt. A különleges erők egyik katonája a lapnak így nyilatkozott: "Nem annyira az [orosz] lendületről van szó, hanem inkább arról, hogy rosszul készültünk fel arra, hogy feltartóztassuk őket." Egy másik tiszt a szorongatott frontvonalon azt mondta: "Érezzük az [orosz] fölényt személyi állományban, tüzérségben és páncélozott járművekben. Apránként haladnak előre. Nincs sok lehetőségünk itt. Visszavonulni, vagy csak várni, amíg... Bármilyen szomorúan hangzik is, amíg mindannyian meg nem halunk. Fegyverek nélkül... ezt a háborút nem lehet karddal megvívni."

A CNN megjegyezte, az ukrán veszteségeket általában eltitkolják, még annak ellenére is, hogy Zelenszkij a múlt hétvégén azt közölte, hogy 31 ezer katona halt meg az orosz invázió kezdete óta. Azonban a keleti frontvonal közelében lévő egyik traumatológiai egységben dolgozó orvos megmutatta a CNN-nek a sérülésekről szóló jelentések több száz oldalas kartonját, amelyek csak az elmúlt 20 napban ellátott sebesültekről szólt. 

Az Avdiivkától nyugatra fekvő Orlivka faluról, az orosz támadás egyik fókuszpontjáról készült drónfelvételek szerint a legtöbb épület romokban hever, és hatalmas kráterek keletkeztek a sík, folyóparti terepen, valószínűleg az orosz légicsapások következtében. Az Avdijivka melletti másik két falu, Tonenke és Berdics körül továbbra is heves összecsapások zajlanak.

A keleti frontvonalon harcoló, megkérdezett katonák is komoly pesszimizmusuknak adtak hangot a közelgő tavaszt illetően, ha nem érkezik sürgősen nyugati segítség. Az ukrán morál és utánpótlás csökkenése, valamint a moszkvai erők lendületbe kerülése a konfliktus sorsdöntő pillanatát jelzi. Az orosz erőkről készült drónfelvételek többször is megmutatták, hogy a hadsereg minden további nélkül küldi a csapatokat a védhetetlen állásokba, ahol valószínűleg megölik őket.

A megdöbbentő veszteségek és a kidolgozatlan taktika ellenére az orosz támadások folytatódnak.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés