Hirdetés

Óriási biznisz Novák Katalinnak a bukás

Nap Híre portré Nap Híre

Mint azt a Naphire.hu is megírta, Novák Katalin köztársasági elnöktől kegyelmet kapott az a férfi, aki a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyetteseként éveken át eltussolta főnöke pedofil bűncselekményeit - zaklatási eseteket, illetve szexuális kényszerítések tucatjait. A botrányos kegyelmi ügybe Novák Katalin és Varga Judit is belebukott, mindketten lemondtak. Azt is megírtuk, hogy Novák lemondó nyilatkozatát csak február 26-án fogadta el az Országgyűlés. Ezt követően az Országgyűlés 134 igen, 5 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett megválasztotta köztársasági elnöknek a kormánypártok államfőjelöltjét, Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét. Ugyanezen a napon Novák Katalin is megtörte a csendet, és a Facebook-oldalán bejelentette, hogy búcsúzik, mert véget ért a köztársasági elnöki szolgálata.

A február 10-én lemondott Novák Katalinnak távozása ellenére továbbra is jár az államfői fizetés, ahogy elődeinek is. A volt köztársasági elnök fizetése épp a politikusi fizetésekre vonatkozó szabályok szerint márciustól emelkedik, vagyis Novák több pénzt kap majd lemondott államfőként, mint amikor még hivatalban volt  – hívja fel a figyelmet a 444 és a 24.

Februárban havi bruttó 4,6 millió volt az államfő juss, márciustól az emelés következtében 652 ezer forinttal, 5,25 millióra nő a fizetése.

Az elnöki fizetés mellé személyes autóhasználat sofőrrel, titkárság, kiemelt egészségügyi ellátások, elsőosztályú repülőjegyek, és, ha igényli, elnöki rezidencia is jár.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés