Három hetet töltenek úszóink a dubaji edzőtáborban, onnan repülnek tovább Dohába. Milák Kristóf nem tart velük.
2023 nem Milák Kristóf éve volt: az úszózseni rettenetes lelkiállapotba került. Wladár Sándor úszószövetségi elnök azt mondta róla: tartozik Magyarországnak. Ez aztán óriási vitákat váltott ki: Hosszú Katinka Milák védelmére kelt, korábbi edzője szerint Kristóf közeli hozzátartozóját gyászolja, de Risztov Éva is elmondta a véleményét az ATV-ben, és az is kiderült, hogy Milák kinyomja Sós Csaba szövetségi kapitány hívásait.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/milakkristof-jpg-musz.inbox800x450.jpg)
Kapás Boglárkával és Márton Richárddal, de Milák Kristóf nélkül repül Dubajba Virth Balázs úszóedző, hogy onnan háromhétnyi edzőtábor után átutazzanak a dohai világbajnokságra – írja a Nemzeti Sport.
Az eddig sem volt titok, hogy a fukuokai verseny után a dohain sem indul Milák Kristóf, aki hivatalosan bejelentette távolmaradását. Klubjának vezetője, Gergely István az év elején azt mondta, hogy az olimpiai bajnok úszó a napokban valószínűleg elkezdi a vizes edzéseket. A Budapest Honvéd ügyvezető elnöke akkor hozzátette, hogy az úszó egyelőre szárazföldi edzéseket végez és gyógytornázik, de hogy ott lesz-e a nyári, párizsi olimpián, az „az ő sorsa, az ő döntése, az ő vállalása”.
A dubaji csapattal tart viszont Milák erőnléti edzője, Zala György.
Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya már decemberben is jelezte, hogy Kapás Boglárkára számít a négyszer kétszázas gyorsváltóban, ezzel együtt pedig megkapja a lehetőséget arra is, hogy egyéni számban induljon a vébén. Ha pedig már ott van, a kétszáz pillangó mellett négyszáz vegyesen is rajtkőre lép.
„Bogival továbbra is az áprilisi magyar bajnokságra készülünk, s arra, hogy ott megússza az A-szintet, de ez nem jelenti azt, hogy Dohának az esélytelenek nyugalmával vágunk neki” – mondta Virth.
Ugyanezt reméli Márton Richárd esetében is.
„Ricsi sem hagyta el magát az ünnepek idején, továbbra is nagyon motivált, Dohával kapcsolatban pedig kétszeresen is, hiszen tudjuk, nem lesz teljes a mezőny a világbajnokságon, így arra számítunk, lesz keresnivalója a vébén – tette hozzá.
A Virth-csoport mellett Kovács Ottó vezetésével Késely Ajna és Holló Balázs is Dubaj felé veszi az irányt, akárcsak másik két BVSC-úszó, így Kovács Benedek és Németh Nándor is.
via HVG
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.