Az úszók szövetségi kapitánya, Sós Csaba nem jó híreket közölt az olimpiai bajnok Milák Kristófról
Ahogy arról korábban a naphire.hu is beszámolt, Milák Kristóf, olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónk június közepén jelentette be, hogy nem indul a fukuokai világbajnokságon. Ezután Kristófot több számban is nevezték a budapesti Világkupán, de a szereplést váratlanul lemondta. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke akkor azt nyilatkozta, Milák Kristóf tartozik Magyarországnak, és önmagát is meg kell tisztelnie azzal, hogy komolyan edzésbe áll, s elvégzi azt a munkát, amivel jövőre Párizsban megvédheti olimpiai bajnoki címét. Erre reagált Hosszú Katinka is, aki viszont "felháborítónak és primitívnek" nevezte Wladár kijelentését.
Sós Csaba szövetségi kapitány kedden a Sportrádióban adott interjút, ahol többek között Milák Kristófról is beszélt - szúrta ki az Origo.
- fogalmazott a szövetségi kapitány, aki arról is beszélt, mmilyen állapotban lehet most Milák.
- mondta Sós.
A szövetségi kapitány szerint Miláknak valami jelenleg fontosabb az életében, mint az úszás, ugyanis arra utaló jel, hogy ennyire kiégett volna, vagy hogy esetleg depressziós lenne, számára nem volt jól.
- jelentette ki.
Sós azért is aggódik annyira, mert egyetlen egy pillanatot sem tud felidézni az elmúlt évekből, amikor azt látta, hogy Milák megingott volna. "rendíthetetlen szikla volt, olybá tűnt, sohasem érez fájdalmat, pedig érzett, de még mennyire érzett! Én készülök arra, hogy visszatér. Hogy ez mikor lesz, azt nem tudom. Megértem, hogy mindenki Párizshoz és a januárhoz kanyarodik vissza, de hangsúlyozom, az olimpiai nagy siker már nem realitás" - tette hozzá.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas hírt kapott Orbán Viktor, erre aligha számított Barcelona készen áll a 2036-os olimpiai játékok megrendezésére és célja, hogy megismételje az 1992-es, mérföldkőnek számító eseményt - jelentette be a katalán főváros sporttanácsa.
- Csodálatos üzenet Djokovictól a visszavonuló Nadalnak Az idény végén visszavonul Rafael Nadal. A spanyol teniszező hazai pályán búcsúzik a sportágtól, a Davis Kupa nyolcasdöntőjében, amit Málagában rendeznek november 19. és 24. között. Novak Djokovic nem hagyta szó nélkül a riválisa bejelentését és egy megható üzenettel búcsúztatta a legendás teniszezőt.
- Mbappé nélkül is simán kiütötte Izraelt Budapesten a francia válogatott A francia válogatott 4-1-re legyőzte az izraeli csapatot a budapesti Bozsik Arénában a labdarúgó Nemzetek Ligája harmadik fordulójában, az A divízióban, csütörtökön.
- Borzalmas hírek jöttek Michael Schumacherről, nincs remény Egy idegsebész elárulta: minden jel arra utal, hogy Michael Schumacher nincs túl jó bőrben. Roger Benoit újságíró, aki egyben Schumacher jó barátja is volt pedig úgy fogalmazott a legenda állapotával kapcsolatban, hogy reménytelen esetről van szó.