Hirdetés

Meglepő döntésre szánta el magát L.L. Junior

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

L.L. Junior nemrég úgy döntött, hogy búcsút vesz a limuzinjáról, amit még tavasszal vásárolt. Az énekes a limuzinnal járt koncertezni, ami elmondása szerint sokkal kényelmesebb volt a korábbi kisbusznál, valamint a fiát is sokszor a luxus járművel szállította, sőt hamburgerezni is azzal mentek, így a rajongók meglepődtek a bejelentése láttán.

Az előadó az Instagram-oldalán, a 24 órán keresztül elérhető történetei között számolt be arról, hogy megválik a még szinte teljesen új limuzinjától. Mint írta, hat millióért bárki megvásárolhatja. Az eladás oka pedig mindössze annyi, hogy ő maga már nem igazán használja.

Kiemelte azt is, hogy a járműben van egy bárpult is, emellett kitűnő az elektronikája, minden okos berendezéssel fel van szerelve, sőt ég egy Playstation 5 is helyet kapott benne - írja a Blikk.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés