Tiszteletbeli Szarajevó Szíve-életműdíjjal tüntették ki Meg Ryan hollywoodi színésznőt, rendezőt és producert kedden este a 30. Szarajevói Filmfesztiválon.
Ryan további három filmes alkotóval, Alexander Payne amerikai és Elia Szuleiman palesztin rendezővel, valamint John Turturro amerikai színésszel együtt részesült idén az elismerésben.
Az estén a filmmustra szabadtéri mozijában a Meg Ryan és Tom Hanks főszereplésével 1998-ban készült Szerelem hálójában című romantikus filmet vetítették, amelyet 1999-ben a Szarajevói Filmfesztivál is műsorára tűzött.
Ryan mesterkurzust is tartott a Mi lesz később című, 2023-as filmjéről, amit ugyancsak bemutattak a fesztiválon. A produkció, amelynek forgatókönyvét is ő írta, és David Duchovnyval együtt főszerepet játszik benne, a színésznő második rendezése a 2015-ben megjelent Ithaca című háborús dráma után - írja az MTI.
Ryan pályafutására visszatekintve felidézte, hogy azért kezdett színésznőként szerepeket vállalni, hogy finanszírozni tudja újságírói tanulmányait.
"Kezdő voltam, és ezt ma már nagyon értékes dolognak tekintem, mert egyfajta naivitást és ártatlanságot jelent, ami fontos, ha művész az ember" - mondta.
A pénteken záruló, egyhetes Szarajevói Filmfesztivál programjában idén mintegy 240 film szerepel, köztük magyar produkciók is. A dokumentumfilmes válogatásban Rubi Anna Az életed nélkülem című filmjét, a diákfilm kategóriában pedig Tőkés Anna Az utolsó dobás, Farkas Marcell Sárkánykor és Tudisco Júlia A madár gyermekei című alkotását is láthatja a közönség.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Mi történt a TV2 sztárjával? OKJ-s vizsgával dolgozik milliók kedvence Száraz Dénes, egykor Magyarország egyik legismertebb sorozatszínésze most úszómesterként dolgozik a Dagály Fürdőben, miután az elmúlt időszakban kevés színészi feladatot kapott.
- Észbontó pert akasztottak Miley Cyrus nyakába - lopás lenne a sztár legnagyobb slágere? Beperelték Miley Cyrust, és a vádiratban azt állítják, hogy ő és a dalszerzőtársai, Gregory Hein és Michael Pollack egy Bruno Mars kislemezről másoltak le egyes részleteket, amikor a Grammy-díjas "Flowers" című világslágerét írták.
- "A szívem szakad meg" - valami véget ért, Mikes Anna szomorú bejelentést tett Mikes Anna a közösségi oldalán jelentette be, hogy idén már nem fog szerepelni a Dancing with the Stars című műsorban.
- Sokkoló videón, ahogy a Duna elárasztja Varga Viktor házát Varga Viktor énekes sokkoló videókkal mutatta be, mit tesz otthonával az árvíz.