Hirdetés

Hihetetlen meccsek a Bajnokok Ligájában: 7 gólt vágott a Dortmund, 5-öt a Barcelona, 4-et a Manchester City

Nap Híre portré Nap Híre

A legutóbb döntős Borussia Dortmund fölényesen nyert a vendég Celtic Glasgow ellen kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

A német csapat az első félidőben öt gólt szerzett, ezzel el is döntötte az összecsapást, amely 7-1-gyel ért véget. A skót együttes ezt megelőzően március eleje óta veretlen volt, a naptári évben eddig csak a Hearts győzte le. Remek gólkülönbségével a Dortmund áll az élen - írja az MTI. 

Hozzá hasonlóan az FC Barcelona is nyugodtan vonulhatott az öltözőbe a szünetben, mert 45 perc elteltével már 3-0-ra vezetett otthon a Young Boys ellen, melyet végül 5-0-ra vert meg.

Az Arsenal-PSG rangadót a londoni csapat nyerte 2-0-ra, míg a Bayer Leverkusen-Milan összecsapáson a hazai együttes 1-0-ra győzött. Az olasz alakulat sokat tett az egyenlítésért a második félidőben, de kihagyta a helyzeteit, így pont nélkül áll, míg a német csapat már hatpontos.

A 2023-ban BL-győztes Manchester City négy gólt szerezve könnyedén diadalmaskodott Pozsonyban a Slovan felett.

A BL új formátumában ligarendszerű alapszakaszt rendeznek, a 36 csapat egy tabellán szerepel, és valamennyi együttes nyolc mérkőzést játszik. Az első nyolc helyezett egyenesen jut a nyolcaddöntőbe, a 9-24. helyezettek oda-visszavágós párharcban küzdenek meg a 16 közé kerülésért, az utolsó 12 alakulat pedig kiesik.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés