A bíróság a jogerőre emelkedett büntetővégzésében a 48 éves férfit 364 000 forint pénzbüntetésre ítélte, és 1 évre eltiltotta a magyarországi sportrendezvények látogatásától is.
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség sportrendezvényen elkövetett rendbontás vétsége miatt még 2024 februárjában azért emelt vádat a férfival szemben, mert a 2023. november 19-én a Puskás Ferenc Stadionban megrendezett Magyarország–Montenegro válogatott labdarúgó mérkőzés lefújása után, ittas állapotban beugrott a közönség elől elzárt területre – írta közleményében a Fővárosi Főügyészség.
A vádlott röviddel a mérkőzés lefújását követően, ittas állapotban fellépett a lelátót a pályától elválasztó korlátra, majd beugrott a pálya nézőktől elzárt területére, amelynek során – földet éréskor – eltörött a bokája.
A történteket a stadion kamerái is rögzítették, a felvételen jól látni, hogy az ugrás után szinte rögtön három biztonsági őr vette körül. Végül ketten lekísérték a pálya széléről az ekkor már sántítva botorkáló férfit, a helyszínre hívott mentők pedig elszállították.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Iszonyatosan kiakadtak a szurkolók Mbappéra, már nem is tartják valódi csapatkapitánynak Kritizálják Kylian Mbappét, a francia labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, aki kihagyja az együttes soron következő két Nemzetek Ligája-mérkőzését Izrael és Belgium ellen, miközben a Real Madridnál bevethető volt.
- Szörnyű tragédia érte a sportvilágot: tragikusan fiatalon elhunyt a junior világbajnok Máj és más belső szervek károsodása következtében 26 évesen elhunyt a kenyai Kipyegon Bett, a 800 méteres síkfutás világbajnoki bronzérmese, junior világbajnoka.
- Kubatov Gábor meg akarta alázni a Paks edzőjét, azóta a Fradi háromszor veszített ellene Kubatov Gábor beszólása óta harmadszor verte meg a Paks a Fradit.
- A poklok poklát járta meg az Arsenal focistája, teljesen tönkrement az élete Londonban Nicolas Pépé megrázó interjút adott a L'Équipe-nek, melyben elárulta, hogy teljesen tönkrement az élete, amíg az Arsenalban futballozott.