A gyorsétteremláncot az egész világ ismeri és kedveli, ám most olyan dolgok derültek ki, ami sokak véleményét megváltoztathatja.
Két tízéves alkalmazottat találtak munka közben egy louisville-i McDonald's étteremben – közölte kedden az amerikai munkaügyi minisztérium. A gyorsétterem akkor bukott le, mikor ellenőrzést tartottak náluk a gyermekmunkára vonatkozó törvények megsértésével kapcsolatban - írja az Index.
A hivatal azt is megállapította, hogy három franchise-vállalkozó, akiknek több mint hatvan McDonald's éttermük van Kentuckyban, Indianában, Marylandben és Ohióban, összesen 305 gyereket foglalkoztatott, akik ráadásul olyan feladatokat végeztek, melyeket a törvény tilt a fiatal munkavállalóknak.
A közlemény szerint két tízéves gyerek is dolgozott az éttermekben, akiknek nem fizettek, és néha hajnali 2 óráig tartott a műszakjuk.
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.