Állítólag nem most indulhatott el a románc a ValMar énekese és a titokzatos barna szépség között.
Március végén jelentette be Tóth Andi, hogy szakítottak Marics Petivel. A hírek akkor arról szóltak, hogy az énekesnő féltékenysége miatt ért véget a kapcsolat, azonban a napokban kiderült, hogy nem voltak alaptalanok a megérzései, és valóban egy harmadik fél lehet a háttérben. A naphire.hu arról is írt, hogy ez a barna hajú lány szerethette el Marics Petit Tóth Anditól.
Állítólag a titokzatos fiatal nő többször is szerepelt már a ValMar klipjeiben, így régebb óta ismerik már egymást Marics Petivel és a vonzalom sem most kezdődhetett.
A lányról egyébként egyre több információ kerül napvilágra. A Ripost azt írja, a barna hajú szépség egy neves rendező húga, aki táncosként és modellként is tevékenykedik. A lány bátyja Manuel és a ValMar: Palvin/Hajnalokig című, tavaly nyáron forgatott klip létrejöttéből is kivette a részét. Ez már csak azért is érdekes, mert arról a forgatásról van szó, amelyben az akkor még fülig szerelmes Tóth Andi romantikázik Petivel.
Az is kiderült, hogy a lány nemrégiben szakított előző szerelmével. Az nem kérdés, hogy az énekes és a lány régóta ismerik egymást és a szélesebb baráti körük is megegyezik, azt azonban egyelőre nem tudni, mikor és milyen körülmények között kerülhettek közelebbi kapcsolatba.
Az eddigi információk szerint Peti kiszemeltje vidám, kedves természetű és nyitott személyiség - írja a lap.
Kapcsolódó cikkek
- Tinderen próbált párt keresni a One Direction egyik tagja, ám kitiltották Mindig is arról álmodoztál, hogy a One Direction egyik tagjával randizz? Akkor van egy rossz hírünk, elszalasztottad az esélyt.
- Demjén Ferenc hisztizik és csapkod Demjén Ferenc szerint kicsit el van rontva a közönség füle.
- Hernádi Judit nagyon, nagyon, nagyon szereti Karácsony Gergelyt A Jászai Mari-díjas színésznő nem sokszor beszél a nagyközönség előtt politikai témákról, azonban most kivételt telt. Kiderült az is, hogy nagyon szereti Karácsony Gergelyt.
- Baj van III. Károllyal? Nagyon fontos feladatot adott át Vilmosnak Károly király átadta fiának, a walesi hercegnek a Hadsereg Légierejénél betöltött tekintélyes szerepét. Az uralkodó helikopterrel érkezett a hadsereg repülési központjába, ahol találkozott Vilmos herceggel a katonai cím hivatalos átadására.