Több mint tizenötezren érkeztek Ukrajnából pénteken.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6649-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8549-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
A beléptetettek közül a rendőrség 107 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - áll a közleményben.
Ez történik a fronton
Hivatkozás másolásaVlagyimir Putyin orosz elnök pénteken bejelentette, hogy háromszázezer ember szerződött le önként az orosz hadseregbe. Putyin azt hangoztatta, hogy amíg Ukrajna a fegyveres konfliktusban külföldi zsoldosokra és kiképzőkre támaszkodik, akik közül, mint mondta, nemrég ismét elfogtak néhányat, addig az orosz félnek nincs szüksége erre. "Mi nem szorulunk rá arra, hogy kívülről hívjunk embereket a harci cselekményekhez. Mi több, szeretném ezt még egyszer hangsúlyozni, hogy 300 ezer ember szerződött le (az orosz hadsereghez), és jött önkéntesként. Ráadásul az alakuló egységeket korszerű fegyvertípusokkal és haditechnikával szerelik fel. Néhányukat már 85-90 százalékban ilyenekkel töltötték fel" - mondta.
A kijevi katonai vezetés azt állítja, tovább folytatódott az orosz kézben lévő Bahmut visszafoglalására indított ukrán katonai hadművelet, mindeközben az ukrán erők súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek a déli fronton.
Tovább folytatódott az orosz kézben lévő Bahmut visszafoglalására indított ukrán katonai hadművelet, mindeközben az ukrán erők súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek a déli fronton - állította a kijevi katonai vezetés csütörtöki közleményére hivatkozva a brit hírügynökség. Ukrán közlés szerint heves harcok zajlanak a keleti fronton, de nem sikerült újabb áttörést elérni a három hónapja indított ellentámadás során. A tavalyi sikeres északkeleti offenzívához képest az idei ukrán előretörés és területfoglalás lassabban halad, mert a földbe ásott orosz lövészárkok miatt az ukrán egységek csak lépésről-lépésre tudnak előrejutni.
Hanna Maljar, ukrán védelmi miniszterhelyettes három Bahmut környéki falu visszafoglalásáról számolt be. Maljar Andriivka falu visszafoglalását jelentette be, később azonban azt közölte: a harcok még mindig dúlnak a falu körül. A védelmi miniszterhelyettes nem szolgált semmilyen információval a dél-donyecki régióban fekvő Avgyijivkáról és Marjinkáról, amelyeket egy nappal korábban súlyos orosz támadás ért. Az orosz erők "jelentős veszteséget" szenvedtek el a déli fronton és "jelentősen csökkent védelmi képességük", miközben az ukrán haderő az Azovi-tenger irányában kulcsfontosságú falvakat tudott visszafoglalni - állítja Maljar.
Mindeközben az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve kilenc visszavert ukrán támadásról számolt be a front különböző szakaszairól. Igor Konasenkov altábornagy szerint az elmúlt nap folyamán az érintkezési vonal mentén elszenvedett ukrán veszteség mintegy 680 fő volt. Közülük, mint mondta, 275 katona vesztette életét vagy sebesült meg a Donyeck körzetében vívott harcokban.
Azt mondta, hogy Zaporizzsjában, Rabotine község közelében az orosz erők légicsapásokkal, tüzérségi tűzzel és nehézlángszóró-rendszerekkel visszaverték az ukrán hadsereg 47. gépesített brigádjának két támadását, és csapást mértek az ukrán 80. ejtőernyős rohamdandárra Verbove falutól nyugatra. Konasenkov azt mondta, hogy ezen a frontszakaszon több mint 145 ukrán katona elesett, és megsemmisült három jármű, két amerikai gyártmányú M777-es, egy brit gyártmányú FH-70-es, valamint három D-30-as és egy D-20-as vontatott tarack.
A megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek között egy kommunikációs központot (a 79. ejtőernyős rohamdandárét a donyecki régióban lévő Novomihajlivkában), három lőszerraktárt, egy harckocsit és két tengeri drónt a Fekete-tengeren. Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők által elveszített különleges katonai gépjárművek száma meghaladta a 13 ezret.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Horrorisztikus rejtély Mexikóban: lefejezett holttestek miatt nyomoznak a rendőrök Öt lefejezett holttestet találtak zsákokban egy út szélén a nyugat-mexikói Jalisco államban - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
- Donald Trump már a polgárháború kitörésére készül? Donald Trump legújabb javaslata szerint még a hadsereget is bevetné az elnökválasztás napján, hogy ők biztosítsák a szavazás rendjét. Ez a lépés azonban példa nélküli beavatkozás lenne az amerikai demokráciába.
- (18+) Horror Mexikóban: lefejezett holttesteket találtak egy út szélén Öt lefejezett holttestet találtak zsákokban egy út szélén a nyugat-mexikói Jalisco államban - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
- Donald Trump megkongatta a vészharangot: hónapokon belül kitörthet a harmadik világháború Donald Trump szerint négy hónapon belül kitörhet a harmadik világháború.