Az Egyesült Államokban egy tejtermelő elkapta a madárinfluenzát egy tehéntől. Bár a fertőzést idejében megállították, a gazda pedig egy szemgyulladással megúszta, mindenesetre aggodalomra ad okot, hogy ez volt ez első bizonyított eset, hogy a H5N1 szarvasmarháról emberre terjedt át.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/kacsa-madarinfluenza.inbox800x450.jpg)
Rusvai Miklós víruskutató az InfoRádióban elmondta, eredetileg minden influenzavírus a madarakban létezik, a H5N1 is. Hozzátette, macskában, kutyában is előfordult már a H5N1, most azonan a tehenekben mutatták ki. A szakember szerint az volt a riasztó, hogy több hónapon keresztül cirkulált a tehénállományban a vírus, mielőtt észrevették volna a farmer fertőződése következtében.
Tehát előbb derült ki, hogy az embert fertőzte a vírus, és azután következtettek vissza arra, hogy a tehenek között volt eredetileg jelen.
"Ez azért érdekesség, mert tehénben madárinfluenzáról még soha nem számoltak be, ez egy új jelenség, de innentől kezdve fokozatosan ellenőrizni kell a tehénállományokat is, nehogy kialakuljon bennük egy olyan változat, amely azután emberről emberre is terjedni tud" – figyelmeztetett a szakember.
Ez utóbbi, tehát az emberről emberre terjedés az úgynevezett fajadaptációs képességtől függ. Ennek a fajadaptációnak többnyire idő kell, és a terjedéshez a véletlen is hozzájárulhat. Eddig ez még nem történt meg, noha már száz körüli eset van, amikor igazolták, hogy ember fertőződött valamilyen más fajtól, madártól vagy jelen esetben emlőstől ezzel a vírussal, de az emberről emberre való terjedés képességét még nem szerezte meg a vírus – magyarázta Rusvai Miklós.
A szarvasmarháról emberre történő madárinfluenza-terjedést a Texasi Műszaki Egyetem Biológiai Kutatólaboratóriuma mutatta ki, és az eredményeket megosztotta az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központtal is.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.