Hirdetés

Megállíthatatlanul terjed a rettegett vírus Afrikában, már 11-en meghaltak Ruandában

Nap Híre portré Nap Híre

Már 11 halálos áldozatot szedett a rendkívül fertőző Marburg-vírus Ruandában - adta hírül a ruandai egészségügyi minisztérium csütörtökön.

Az afrikai országban továbbra is kutatják a mostani fertőzés eredetét, a kórt először egészségügyi intézményekben kezelt betegek körében észlelték.

A ruandai kormány legfrissebb bejelentése szerint eddig összesen 36 embert azonosítottak az ebolához hasonló Marburg-vírus fertőzöttjeként, közülük 25 pácienst helyeztek karanténba.

A kormány szeptember 27-én jelentette be a betegség megjelenését, majd egy nappal később már hat halálesetről számoltak be - írja az MTI.

A helyi egészségügyi hatóságok eddig legalább 300 kontaktszemélyt azonosítottak, és többeket karanténba helyeztek. Egyúttal tájékoztatták a helyi lakosságot, hogy a fizikai érintkezés kerülésével megfékezhető a vírus terjedése.

A németországi Marburg városáról elnevezett - az ebolához hasonló - vírust 1967-ben fedeztek fel, miután kutatás céljára szánt kísérleti majmokkal behurcolták Marburgba. A fertőzés közeli érintkezés révén terjed, és kezelés, orvosi ellátás híján akár 88 százalékában végzetes lehet. Lappangási ideje 2-21 nap.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés