Döbbenetes részleteket árult el Krausz Gábor egyik ismerőse.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/toth-gabi-1-inbox1600x900.inbox800x450.webp)
Ahogy azt a naphire.hu is megírta, Tóth Gabi és Krausz Gábor augusztus elején jelentette be, hogy hat év után véget ért a házasságuk. Bár a sztárpár az okokat akkor nem árulta el, hamar kiderült, hogy a Fricska Táncegyüttes fiatal táncosa, Papp Máté Bence miatt mehetett tönkre a kapcsolatuk, akivel az énekesnő egy ideje együtt dolgozik. Azóta már nem is tagadják kapcsolatukat, egy fesztiválon is együtt jelentek meg, majd Horvátországban együtt nyaraltak, sőt, állítólag együtt is élnek már a szentendrei házban.
A Blikk most megtudta, hogy a házaspár a nyilvános szakítás előtt még megpróbálta rendbe hozni a kapcsolatát. A lap értesülései szerint Tóth Gabi hetekkel korábban bevallotta az affért, ám akkor Krausz Gábor úgy döntött, a kislányuk, az eddig felépített közös életük és az elképzelt jövőjük érdekében szemet huny a félrelépés felett.
Gábornak nagyon fontos volt ez a család, hiszen neki igazából sosem volt lehetősége megélni, milyen ez. Még gyerek volt, amikor elvesztette az édesanyját, s úgy tudom, az apjával sem volt sokáig szoros a kapcsolata, a családja többsége külföldön él. Így amikor bekerült a Tóth famíliába, majd megszületett a kislánya, úgy érezte, végre a helyén van. Ezt az idillt és boldogságot pedig mindenáron szerette volna megtartani, még úgy is, ha élete legnehezebb döntését kell meghoznia, és meg kell bocsátania azt, hogy a felesége félrenézett
– mesélte Krausz Gábor egyik ismerőse. Elmondása szerint egy ez nehéz időszak volt, de úgy tűnt akkor, hogy mindketten a családot és a közös jövőt választották. Szerinte Krausz Gábor rajongásig szerette a családját és a megálmodott közös otthont, amelyet soha nem akart elhagyni, ahogy azt gondolta, Gabi mellett öregszik majd meg.
"Úgy tudom, Gábornak végül az tett be, hogy rájött, Tóth Gabi és a Fricska táncosának viszonya nem egy futó kaland volt, hanem annál komolyabb" – mesélte az ismerős, aki szerint a sztárséfnek a megcsalásnál is jobban fájhat, hogy elveszítette azt a családot, amelyre gyerekkora óta vágyott.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.