A sztárpár hivatalosan is elvált, mindkettejüknek új kapcsolata van, de úgy tűnik, ebben a kérdésben sem klappol minden közöttük.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/krausz-gabor-dancing.inbox800x600.jpg)
Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, a Dancing with the Stars után tényleg összejött Krausz Gábor és Mikes Anna. Sőt, azóta már egy másik romantikus fotót is megosztottak, amin egy puszi is elcsattan. Krausz Gábor és Tóth Gabi még augusztusban jelentették be, hogy elválnak.
Az énekesnő is reagált a párkapcsolatról szóló hírre, úgy fogalmazott: számára nem volt titok, hogy szerelem szövődött a páros között.
"Találkoztunk már négyesben is, az én párommal Mátéval és Annával, és ötösben is, amikor a kislányunk, Hannaróza is ott volt"
- tette hozzá.
Krausz Gábornak azonban, úgy tűnik, ez nem tetszett, ugyanis a Borsnak azt állította, hogy sosem voltak négyesben sehol sem, csupán olyanra volt példa, hogy amikor közös kislányukat, Hannarózát elvitték egymáshoz, akkor a másiknak a párja is esetleg jelen volt.
„Előre le szeretném szögezni, hogy nem állt szándékomban nyilatkozni a témában, mert egyelőre szeretnénk megélni mi magunk ezt a csodálatos időszakot. Másrészt, amíg nem éreztük biztosnak a kapcsolatunkat, már csak a kislányom miatt sem akartam a nyilvánossággal megosztani. [...] Mindenkit arra szeretnék nyomatékosan kérni, hogy helyettem, rólam, velem kapcsolatban sehol és semmilyen formában ne nyilatkozzon!”
- mondta Krausz Gábor.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.