Kozso és 22 évvel fiatalabb párja esküvőt és családot terveznek. Kozsó szerelme, Ágica kilencéves kora óta rajongója a zenésznek, akinek a lányával majdnem egyidős.
Az 58 éves Kozso állítása szerint újjászületett Katica mellett. Mint mondta: semmi sem állhat a szerelmük útjába. Kozso és Ágica egy éve jöttek össze, azóta pedig elválaszthatatlanok. A zenész és párja a Tények kamerái előtt elárulták, hogy nagyjából 15 éve ismerik egymást. Korábban is alkottak egy párt, ám végül szakítottak, majd hosszú évek után újra egymás felé sodorta őket az élet.

„Mi nagyon tudatosan építjük ezt a dolgot. Figyelünk arra, hogy mik a hibáink és hogyan tudnánk ezeket kijavítani. Sok munka van benne és nagyon sok türelem” – mondta Ágica. A fiatal nő azt is elárulta, hogy Kozso lányát is ismeri már.
A párról egyébként kiderült, hogy már az esküvő is tervben van, amire a zenész egy meglepetéssel készül. Emellett pedig azt is elárulták, hogy nagy családra vágynak. Sőt, Kozsó konkrét terveit is megosztotta a nagyvilággal: „én minimum hat gyereket akarok” – jelentette ki.
Kapcsolódó cikkek
- Feladta a küzdelmet, elhunyt a népszerű műsorvezető Mindössze 45 éves volt.
- Először látogat királyként Romániába III. Károly Idén lesz 25. éve, hogy III. Károly első alkalommal érkezett Romániába 1998-ban.
- Le sem tagadhatná: így néz ki most Majka nagyobbik fia, Marián A rapper és családja Las Vegasban nyaral, amerikai útjukról rendszeresen posztolnak képeket közösségi oldalaikon, amelyeken két gyermekük is szerepel.
- Elképesztő, amit Rubint Réka csinál - videó Az edző mindig is komolyan vette a testmozgást, most újra ezt bizonyította be egy TikTok-videóban.