Hirdetés

Korda György bevallotta: ezért szomorodik el időnként

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

A népszerűség és a csillogás nem minden, a Korda-házaspárnak is vannak nehezebb pillanatai, de akkor ott vannak egymásnak. 

Korda György a hot! magazinnak arról beszélt, időnkénk elszomorodik, amikor eszébe jut a kora, vagy hogy mennyi feladat áll előtte, szerinte kettejük közül inkább ő az, akit általában meg kell vigasztalni. Ilyenkor Klárika viccelődéssel veszi el a nehézségek élét.

A pár 1982-ben házasodott össze, azóta nagyon sok mindent megtapasztaltak együtt és külön is: Gyuri bácsi például már egész fiatalon azt, hogy az élet bár sokszor nehéz, sok esetben teljesen váratlan helyekről érkezik a segítség: így volt ez vele is, amikor be kellett vonulnia katonának, noha akkor már sikeres énekesi karrierje volt. Két évet töltött szolgálatban.

"Amikor leszereltem, meg voltam győződve róla, hogy vége a karrieremnek, ugyanis attól tartottam, hogy ennyi kihagyás után elfelejtettek az emberek. Miután hazaköltözhettem a laktanyából, otthon ültem, azon gondolkodva, mihez kezdjek az életemmel. Majd hirtelen megszólalt a telefon, a Béke szálló igazgatója hívott. Azt mondta: Gyuri, el fogsz késni, mert tízkor kezdődik a műsor! Olyan mértékben meghatódtam ezen a mondatán, azon, hogy ennyi idő után is számítanak rám, hogy konkrétan elsírtam magam. Akkor értettem meg igazán, mi az emberi jóság és segítőkészség" – idézte fel a legendás énekes. A párost hamarosan élőben is láthatják a rajongók: hatalmas show-val készülnek május 4-ére, amikor a Budapest Parkban adnak koncertet.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés