Hamarosan hatályba léphet az új jogszabály, ami korlátozza, hogy a három évnél frissebb jogosítvánnyal rendelkezők milyen teljesítményű autókat vezethetnek.

Az olasz kormány lépett, miután júniusban brutális baleset történt Rómában: egy ismert, fiatal youtuber egy Lamborghinivel a megengedett sebességet jelentősen túllépve kezdett előzésbe, ekkor azonban összeütközött a szemből érkező Smart személygépkocsival. Egy 5 éves kisfiú életét vesztette, 4 éves kishúga, valamint az autót vezető édesanya súlyos sérülést szenvedtek.
Az új jogszabály szerint a kezdő vezetők a jövőben nem ülhetnek nagy teljesítményű személygépkocsiba - írja az Infostart.
A tervezetben az áll, hogy a 95 lóerőt (70 kW) vagy a tonnánként 75 lóerőt (55 kW) meghaladó, belső égésű motorral hajtott autókat nem vezethetik majd a kezdők, de a tilalom kiterjed a hibrid és elektromos hajtású járművekre is, melyek 88 lóerősnél (65 kW) erősebbek.
Az olasz tervezetben az is benne van, hogy az a fiatalkorú, aki ittasan vagy kábítószeres állapotban közlekedett például kerékpárral, segédmotoros kerékpárral vagy e-rollerrel, 24 éves koráig nem szerezhet gépjármű vezetésére jogosító engedélyt.
Kapcsolódó cikkek
- Magyarok tömegének van elege Egy friss felmérés szerint megdöbbentően sok munkavállaló gondolkodik a váltáson, akár tömeges felmondások is jöhetnek Magyarországon.
- Miért Svájc az „eutanázia-turizmus” kedvelt célpontja? Svájcban 1942 óta legális az aktív eutanázia, az alpesi országba évente több százan utaznak ebből a célból.
- Döbbenetes műhiba: Tévedésből kivették a fél tüdejét egy magyar férfinak A műhiba miatt 200 métert 20 perc alatt tud megtenni, minden levegővételért küzd.
- Nagyon furcsa tüneteket tapasztalhat, aki megfertőződik a Pirolával - mutatjuk, mire figyeljen! Szakemberek szerint a legtöbben a "szokásos" covid-tüneteket észlelik, de vannak, akiknél más a helyzet.