Mint azt a naphire.hu is megírta, válságba került Király Viktor és Virág Anita házassága. A házaspár egyik ismerőse korábban úgy nyilatkozott, hogy Viktor és Anita már megkezdték a válás körüli ügyeket előkészíteni az ügyvédeikkel. Most azonban váratlan fordulatot vett az életük, és úgy tűnik, sikerült megoldaniuk a problémáikat.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/kiraly-viktor.inbox800x450.jpg)
Király Viktor hosszú idő után megtörte a csendet és őszintén beszélt arról, hogy milyen a kapcsolata most a feleségével, Anitával.
Jó úton haladunk Anitával, akivel 6 éve vagyunk együtt
- nyilatkozta az énekes a Tények Plusznak, szúrta ki a Blikk. Viktor azt nem részletezte, hogy mi történt közte és felesége között, de most nagyon úgy tűnik, hogy sikerült kibékülniük és már nem gondolnak a válásra.
Viktor szűkszavúan, de arról is őszintén beszélt, hogy nagyon kemény időszakon van túl. Beszélt arról is, hogy nemcsak Anitával sikerült helyrehozni a párkapcsolatát, de a kisfiával, Kolennel is, akivel szorosabb a viszonya, mint valaha. Mint mondta: ha tehetné, minden percét a gyermekével töltené.
"Harcolok a figyelméért, nagyon anyás Kolen” – mondta, majd hozzátette: a kisfia az elmúlt időszakban egyre több mindent szeretne az apukájával csinálni.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.