Már zajlanak az egyeztetések.
Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, Karikó Katalinnak és Drew Weissmannek ítélték Stockholmban a fiziológiai-orvostudományi Nobel-díjat. Nem sokkal később újabb örömhír jött: az egyesült államokbeli Ohio Egyetem kutatója, Pierre Augistini, és a svéd Lund Egyetem kutatója, Anne L’hullilier mellett Krausz Ferenc, a Max Planck Institute of Quantum Optics és a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem kutatója kapta a fizikai Nobel-díjat.
Két újabb ezüst- és két színesfémérmét bocsát ki idén a Magyar Nemzeti Bank. A korábban meghirdetetteken felül most Deák Ferenc születésének 220. esztendejére, illetve a Kúria alapításának 300. évfordulójára jelennek meg emlékérmék - mondta el az InfoRádiónak az MNB társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.
Hergár Eszter azt is elárulta, hogy hamarosan ezüst érmét vernek az idén Nobel-díjat nyert két magyar tudós tiszteletére.
Számítanak rá, hogy az új Nobel-érmék azonnal el fognak fogyni, amint piacra kerülnek, ahogy a korábbi "extra kibocsátásoknál" is történt. A Nobel-díjasok érméivel kapcsolatban már zajlanak az egyeztetések a Magyar Nemzeti Bankon belül, tervezik az érmét, és az egyértelműség kedvéért: két különböző érméről lesz szó.
Kapcsolódó cikkek
- Ez a cuki víziló bébi az ujjai köré csavarta a világot, mindenki Moo Dengre kíváncsi Egy víziló bébi okoz éppen hatalmas őrületet Thaiföldön.
- Ezeket mindenki imádni fogja: új emojik érkeznek az okostelefonokba Az Unicode Standard a héten jelentette be, hogy hamarosan nyolc új emoji érkezik az okostelefonokba, amelyek között lesz egy szem alatti táskákat ábrázoló arc, egy ujjlenyomat emoji, egy lila folt szimbólum, egy retek, egy lombtalan fa, egy hárfa és egy lapát. Ezek mellett egy új zászló is érkezik a gyűjteménybe: a La Manche-csatornában található sziget, Sark hivatalos zászlaja lesz elérhető. A felhasználók körében máris nagyon népszerűek az új hangulatjelek, és az abszolút kedvenc az az emoji, amelyiknek karikás a szeme.
- "Olyan volt, mintha szétlapítottak volna" – Videón, ahogy Károly királyt leteperi egy csoport új-zélandi sportoló Egy csapat fiatal rögbis lányok hozták teljesen zavarba Károly királyt, akit egy hatalmas csoportos ölelésbe zártak.
- Hogy micsoda!? A Netflix sikersorozatában kapott szerepet a francia first lady Brigitte Macron, Franciaország first ladyje cameo-szerepet kapott az Emily in Paris című sikersorozat legújabb évadának egyik részében.