Joe Biden amerikai elnök Commander, azaz "Parancsnok" nevű kutyája már több titkosügynököt is "megkóstolt", legutóbb alig egy hete. Egy tisztviselő állítása szerint az elnök korábbi kutyái is agresszív természetűek voltak.
Commander Biden, az első család német juhászkutyája már nem tartózkodik a Fehér Házban, ugyanis a közelmúlt „harapásos incidensei” után a család megtette a szükséges lépéseket.
„Az elnök és a first lady aggódik azok biztonságáért, akik a Fehér Házban dolgoznak, és azokért, akik nap mint nap védelmezik őket” – mondta Elizabeth Alexander, Jill Biden kommunikációs igazgatója szerda esti nyilatkozatában.
A nyilatkozatot alig néhány órával azután adták ki, hogy a Daily Mail arról számolt be, hogy Commander még szeptember 13-án megharapta a Fehér Ház régi gondnokát, Dale Haneyt. A lap exkluzív fotókat tett közzé az esetről, amelyeket egy turista készített – írja az ABC News.
A Fehér Ház sajtótitkárát a szerdai napi sajtótájékoztatón a Daily Mail által készült fotókról is megkérdezték a sajtó képviselői, ám Karine Jean-Pierre azt mondta, hogy a kérdéseiket a titkosszolgálatnak, vagy a first lady irodájának tegyék fel. Az amerikai titkosszolgálat azonban nem válaszolt az ABC News megkeresésére, ahogy a Fehér Ház sem, így nem lehet tudni, hogy Haney megsérült-e.
Ha valóban igazak a hírek a szeptember 13-án történt „harapásos incidenssel” kapcsolatban, akkor ez már a 12. ilyen eset azóta, hogy a Biden házaspár 2021. decemberében örökbe fogadta Commandert.
A beszámolók szerint Bidenéknek volt egy másik német juhászkutyájuk is, Major, aki szintén a Fehér Házban élt, de több hasonló incidens után Delaware-be, a család barátaihoz küldték. Ezt a döntést a nyilatkozatok szerint „szakértők ajánlása alapján” hozták meg.
Kapcsolódó cikkek
- Ez a cuki víziló bébi az ujjai köré csavarta a világot, mindenki Moo Dengre kíváncsi Egy víziló bébi okoz éppen hatalmas őrületet Thaiföldön.
- Ezeket mindenki imádni fogja: új emojik érkeznek az okostelefonokba Az Unicode Standard a héten jelentette be, hogy hamarosan nyolc új emoji érkezik az okostelefonokba, amelyek között lesz egy szem alatti táskákat ábrázoló arc, egy ujjlenyomat emoji, egy lila folt szimbólum, egy retek, egy lombtalan fa, egy hárfa és egy lapát. Ezek mellett egy új zászló is érkezik a gyűjteménybe: a La Manche-csatornában található sziget, Sark hivatalos zászlaja lesz elérhető. A felhasználók körében máris nagyon népszerűek az új hangulatjelek, és az abszolút kedvenc az az emoji, amelyiknek karikás a szeme.
- "Olyan volt, mintha szétlapítottak volna" – Videón, ahogy Károly királyt leteperi egy csoport új-zélandi sportoló Egy csapat fiatal rögbis lányok hozták teljesen zavarba Károly királyt, akit egy hatalmas csoportos ölelésbe zártak.
- Hogy micsoda!? A Netflix sikersorozatában kapott szerepet a francia first lady Brigitte Macron, Franciaország first ladyje cameo-szerepet kapott az Emily in Paris című sikersorozat legújabb évadának egyik részében.