Jákob Zoltán épp a kocsijában ült, amikor azt vette észre, hogy valaki követi őt. Amikor félrehúzódott, hogy az illető beérhesse, olyan történt, amire talán még ő sem számított.
Jákob Zoltánnak komolyan a szívügye a rászorulók megsegítése, épp ezért a Jákob Zoli Alapítvány keretein belül országszerte segít rászoruló családoknak, emellett ajándékokat is osztogat. Tavaly az egyik Ferrariját is felajánlotta jótékony célból ingyen a kisgyerekek javára, hogy profi sofőr mellett élvezhessék a furikázást – írja a Blikk. A Crystal Nails tulajdonosa az utóbbi időben értékes nyereményeket is kiosztott azon járókelők között, akik követik őt a közösségi oldalain. A milliárdos üzletember épp egy kistelepülésről hajtott el a napokban, amikor észrevette, hogy valaki követi.
Jákob Zoltán később félreállt, hogy az illető beérhesse, és akkor derült ki, hogy valóban őt szerette volna utolérni, de egyáltalán nem rossz szándékkal, sőt. Azért követte, hogy most kivételesen ő ajándékozhassa meg az üzletembert a sok jótettért cserébe.
– fogalmazott az illető. A bögrén a következő feliart állt: Tudod, amikor mosolyogsz, az egész világ sokkal jobb hely, mint egyébként. Ettől az apuka annyira meghatódott, hogy kiszállt a járműből egy ölelésért, illetve egy drága kávéfőzőgépet is adott a rajongójának.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Ilyen nincs! Már megint levessel terítették be az aktivisták Van Gogh híres festményét A Just Stop Oil aktivistái újra levessel öntöttek le két Vincent van Gogh-festményt, néhány órával azután, hogy a csoport két tagját börtönbüntetésre ítéltek, mert ugyanezen műalkotások egyikét korábban hasonló módon vették célba.
- Döbbenetes percek a Heti Naplóban – a 107 éves Feri bácsi elárulja a hosszú élet titkát Hangszereken játszik, facebookozik, 10 unokája, 18 dédunokája és 4 ükunokája van a 106 éves Bakó Ferencnek, aki az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorban elárulta a hosszú élet titkát.
- Erre várt rengeteg magyar! Kijött az HBO sikersorozatának új előzetese Az HBO sikersorozatának második évadának az első előzetese csütörtökön jelent meg. A The Last of Us sorozat 2. évada várhatóan 2025-ben fog megjelenni.
- Dühöngenek az iPhone-osok: csúnyán átverte őket az Apple? Az Apple-felhasználók nagyon dühösek, ugyanis most fedezték fel, hogy valójában négy generáción át nem változott az iPhone kamerájának minősége.