Hangszereken játszik, facebookozik, 10 unokája, 18 dédunokája és 4 ükunokája van a 106 éves Bakó Ferencnek, aki az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorban elárulta a hosszú élet titkát.
Ő lehet az utolsó élő magyarok egyike, akik az Osztrák-Magyar Monarchia idején születtek: Bakó Feri bácsi november 9-én lesz 107 éves, Fertőszentmiklóson él a lányánál. Több hangszeren játszik ma is, énekel és lelkesen facebookozik - igaz, ezt őt firkálásnak nevezi.
“Volt olyan firkám, amit majdnem 600-an likeoltak” - mondta nevetve a Heti Napló kamerái előtt a férfi, aki olyan gyorsan chatel, mint a fiatalok, és mindenre kíváncsi, ami a világban történik. “Vannak levelezőtársai Angliából, Izraelből és még a Fülöp-szigetekről is, az okoseszközök használatára pedig senki nem tanította, mindent magától sajátított el” - mondta a Nap Hírének Berecz Péter, az ATV riportere.
„Nem tudom, hogy internet nélkül mit csinálnék. Fogalmam sincs. Ha komolyan vesszük, lehet mondani, hogy világsztár vagyok. Mert egyedül vagyok. Nincsenek öregebbek az interneten” - magyarázza Feri bácsi a vasárnap este adásba kerülő riportban.
Hogy hogyan élte túl a háborút, miért nem ismeri a büszkeség kifejezést, és mi az az egyedüli dolog, amitől nagyon fél? Valamint: szerinte mi a hosszú élet titka? Vasárnap este az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorból természetesen kiderül, mint ahogyan az is, hogyan tör az állam orra alá borsot Feri bácsi azzal, hogy ilyen sokáig él.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Tényleg itt tartunk? Sok iPhone-os nem hajlandó randizni Android-rajongóval Egy nemrégiben készült felmérés feltárta az Android és az iPhone felhasználók között zajló drámát. Az eredmények megdöbbentőek voltak, kiderült ugyanis, hogy az Android-felhasználóknak még a szerelmi életére is hatással lehet a választásuk.
- Soha nem találná ki, mi tette tönkre a fiatal pár nagy napját Kata és Fülöp legrosszabb rémálmukban sem gondolták volna, hogy pont az esküvőjük napján lopják meg őket. Míg mindenki felhőtlenül szórakozott, a tolvaj teljes lelki nyugalommal válogatott a nászajándékok között.
- Sokkoló részletek Melania Trump könyvében: így ismerkedett meg igazából Donald Trumppal Az egykori first lady a most megjelent könyvének egyik fejezetében arról értekezett, hogyan ismerkedett meg férjével, Donald Trumppal.
- Erre várt mindenki: Curtis elárulta, hogy mikor jöhet az esküvő Curtisék az eljegyzés után elárulták, mikor jöhet az esküvő.