Óriási a botrány: káromkodás, üvöltözés az izraeli kormány ülésén, súlyos kritikát kapott a hadsereg vezetése
Óriási botrány tört ki az izraeli kormány csütörtök esti ülésén, miután több miniszter megtámadta az IDF ülésen jelen lévő képviselőit, köztük Herzi Halevi vezérkari főnököt - jelentette az izraeli média az éjszaka folyamán.
Közel három hónap telt el azóta, hogy Izrael ellen minden képzeletet felülmúlóan bestiális támadást indított a Hamász terrorszervezet. A Naphire.hu folyamatosan beszámolt róla, hogy a Gázai-övezetet uraló Hamász terroristái szárazföldön, a tenger felől és a levegőből is megtámadták Izraelt, amelyre legalább 5000 rakétát lőttek ki ezzel egy időben. Arról is írtunk, hogy a példátlan terrortámadásnak már több mint 1200 halálos áldozata van és a Hamász több mint 200 túszt ejtett.
A Hamász terrortámadása és az annak nyomán kirobbant gázai háború súlyosan megosztja az izraeli politikai életet. A kormányon belül is parázs a hangulat: Benjamin Netanjahu miniszterelnök a súlyos viták miatt meg akarta tiltani, hogy kiszivárogjanak a kormányüléseken történtek – de ez a terve azonnal kiszivárgott.
Miniszterek támadták meg a vezérkari főnököt
Hivatkozás másolásaA hadsereget súlyos bírálatok érték az október 7-én elkövetett hibák és a gázai háború elhúzódása miatt – most egyenesen a kormányülésen kapott éles kritikát az izraeli vezérkari főnök – írja a Jerusalem Post.
Bezalel Smotrich pénzügyminiszter, Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter, Miri Regev közlekedési miniszter és David Amsalem regionális együttműködési miniszter felháborodását fejezte ki amiatt, hogy az IDF állítólag azt tervezi, hogy olyan tisztviselők, akik 2005-ben támogatták Izrael kivonulását a Gázai övezetből, részt vesznek az október 7-i mészárláshoz vezető események vizsgálatában.
Gantz kiborult és káromkodni kezdett
Hivatkozás másolásaEgy bizonyos ponton Benny Gantz, a háborús kabinet minisztere ráordított a vezérkari főnököt támadó miniszterekre, mondván: "Ez egy szakmai vizsgálat, mi köze van ennek a kivonuláshoz és a 'koncepciózus' (érvelési vonalhoz)? A vezérkari főnök egy kib**zott vizsgálatot folytat arról, ami most történt, hogy a háború céljait szolgálja, és [felmérje] azt, hogy fel tudjunk készülni egy északi [vagyis egy libanoni, Hezbollahhal folytatott] konfliktusra" - mondta Walla izraeli hírportál szerint.
„Méltatlan vita”
Hivatkozás másolásaAz egyik miniszter a KAN tévécsatorna híradójának elmondta, hogy "egy méltatlan vita robbant ki. Megtámadták a hadsereget. A védelmi intézmény néhány magas rangú tagja a vita kellős közepén távozott". Egy másik miniszter azt állította, hogy "azt mondták nekünk, hogy a tárgyalótermen kívülről hallották a miniszterek kiabálását".
"Szégyen és gyalázat, ami ott történt. Lehet kritizálni a hadsereget, de ők személyesen és vég nélkül támadták a vezérkari főnököt. El kell gondolkodni azon, hogy ez a fórum méltó-e arra, hogy a biztonságpolitikánk szintjén döntéseket hozzon. Bele sem akarok gondolni, mi lesz, ha a katonáink a terepen meghallják, mi történt ott, és hogyan támadták meg a vezérkari főnöküket?" - mondta a KAN-nak egy másik miniszter.
Végül Benjamin Netanjahu miniszterelnök feloszlatta a kormányülést, miközben azt mondta Halevinek, hogy "néha meg kell hallgatni a minisztereket".
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.