Ikreket vár a magyar sztárpár - most elárulták a nemüket is

  • Sztárok
Farkas Nóra portré Farkas Nóra

Borbély Alexandra és Nagy Ervin egy hete jelentették be Instagram oldalukon születendő gyermekeik nemét. Nem sokat beszéltek az elmúlt időszakukról, de most a színésznő kamera elé állt és az RTL Klub Reggeli műsorának vendége volt

A kép alapján – amit korábban posztoltak – már lehetett tudni, hogy két kislányuk lesz. Alexandra elárulta, egy mostanában nagyon divatos úgynevezett gender partit tartottak, ahol kipukkasztottak két lufit, így derült ki, hogy milyen neműek a babák – mint kiderült, ezt Nagy Ervin lánya, Lola találta ki.

Pálmai Annának odaadtam a borítékot, amiben benne volt, hogy milyen neműek, ő szervezte a partit, ő vette a lufit, csak ő tudta

– emlékezett vissza Szandra, aki nagyon örült, ám azt mondja, biztos volt benne, hogy lányai lesznek. 

Alekszandra kedvesen heccelte is Ervint: 

Én azt mondtam az elejétől, ha a Jóisten téged meg akar tréfálni, Ervin, akkor lányaid lesznek, még kettő.

A színésznő már nem tervez semmit a munkájával kapcsolatban, befejezi az utolsó forgatásit, majd családjával Amalfira és pár esküvőre, majd pihen decemberig hiszen akkor születnek meg a babák.

Cimkék:
  • gyerek
  • szülés
  • baba
Nap Híre a Facebookon. Friss hírek és történetek. Ma mindenki erről beszél. Csatlakozz és mondd el a véleményed. Látogass el Facebook oldalunkra
Ha van a témához kapcsolódó sztorid, írd meg nekünk a szerkesztoseg@naphire.hu címre! Írj nekünk emailt

Ez is érdekelhet