Az idén március 31-re, azaz húsvétvasárnapra esik majd az első, tavaszi óraátállítás időpontja. Most egy órával előre tekerjük az órát, ami azt jelenti, hogy hajnal 2-kor már hajnal 3 óra lesz, így ezen az éjszakán a megszokottnál egy órával kevesebbet tudunk majd aludni. Az óraátállítás sok negatív következménye mellett most egy kedvező hozadéka is lesz.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/oraatallitas.inbox800x450.jpg)
Az óraátállítás negatív következményeire rengeteg bizonyíték létezik a szakirodalomban. Egyes kutatások például arra mutattak rá, hogy a szokás nyomán látványosan, 30 százalékkal ugrik meg a halálos közlekedési balesetek száma az óraátállítást követően, a munkahelyi balesetek száma pedig 6 százalékkal nőtt az átállítást követő első hétfő során. Az orvosi műhibák száma 19 százalékkal nő meg az óraátállítás utáni héten, a szívrohamok száma 29, az agyvérzéseké 8, a depressziós tünetekkel jelentkező beteget száma pedig 11 százalékkal nőtt meg ugyanezen időszak során - írja az Infostart a HVG cikke nyomán.
Amit azonban mindannyian érzékelünk az óraátállítás reggelén, az a fáradtság, kialvatlanság, és emellett az időérzékünket is összezavarhatja a szokás. Ami azonban jó hír, hogy idén az óraátállítás épp húsvétvasárnapra esik, ami azt jelenti, hogy hétfőn a többségnek szabadnapja lesz, emiatt az átállás nem lesz olyan éles, és nem feltétlenül kell olyan korán kelni.
Az elmúlt évtized során egyre több ország hagyta maga mögött az óraátállítás szokását: egy tavalyi kutatás szerint míg korábban a bolygó országainak fele állítgatta az órát, ma már csak az államok harmada él a szokással. Európai Unióban már 2018-ben előterjesztett egy olyan tervezetet, ami megszüntetné a szokást, de a végső döntés még várat magára.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.