Hirdetés

Váratlan fordulat: Hujber Feri párjának édesanyja egyáltalán nem örült lánya felnőttfilmes múltjának

Nap Híre portré Nap Híre

Mint azt a naphire.hu is megírta, Hujber Ferit és a párját, Szőke Krisztinát utóbbi felnőttfilmes múltja hozta össze. Most az is kiderült, hogy Krisztina a szülei előtt sokáig titokban tartotta, hogy mivel foglalkozik. Amikor az édesanyja megtudta az igazságot, annyira megharagudott a lányára, hogy évekig szinte szóba sem állt vele.

A Blikk azt írja, hogy a féltve őrzött titokra akkor derült fény, amikor Krisztina édesapja elindult a helyi polgármester-választáson. Az egyik ellenfele ugyanis azzal próbálta őt lejáratni, hogy a kis település lakosainak postaládájába bedobálta a Lyan Parker néven felnőttfilmes karriert építő színésznő addig elhallgatott munkájáról készült erotikus fotókat. 

"Édesapám nagyon-nagyon jól reagált, ami igazán meglepett, nem vártam volna ezt. Tényleg meglepett a reakciója. Még egy posztot is kitett, amelyben kiemelte, örül, hogy ilyen szép vagyok. Anyukám viszont rosszul reagált, vele akkor meg is romlott a viszony. Másfél-két évig nem is igazán beszéltünk. Neki fájt, hogy ezen a kis településen valaki esetleg más szemmel néz ránk emiatt. Nehéz időszak volt, de sikerült helyrehozni. Most már csodálatos a kapcsolatunk, nagyon szeretem, boldogan van velünk és az unokával" - mesélte Krisztina a lapnak. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés