Ahogy arról lapunk is beszámolt, két videóklip miatt tört ki a feszültség Horányi Juli és Rúzsa Magdi között.
Mint megírtuk, a Megasztár győztesének új videóklipje egy az egyben Horányi Juli február 14-én megjelent dalának a klipjére hasonlít. Juli at állítja, hogy a koncepció, a beállítások, a fényelés egy az egyben ugyanaz, mint az ő dalában - és szerinte ez nem lehet véletlen.
Később Magdi is reagált a vádakra, aki arra kérte Julit, hogy "ne beszéljen össze sületlenségeket a médiában", majd hozzátette, hogy "a ma generált cirkuszodért az én stábom fenyegetőzhetne perrel a te irányodba, ugyanis a klippünkben 3 dolog azonos".
Horányi továbbra sem akarja annyiba hagyni a dolgot, a közösségi oldalán hosszasan bizonyítgatja továbbra is, mennyi munkája van a klipben neki és csapatának is, sőt elárulta, jogi útra terelné az ügyet.
- emelte ki az énekesnő, majd úgy fogalmazott, hogy közel egy éve stílust váltott, majd megszületett az új dala, amihez a klip is készült.
- írta hosszan az oldalán, végül bejegyzését azzal zárta, hogy alszik még egyet erre az egész történetre, mert úgy gondolja, ez már önmagában szegénységi bizonyítvány mindenkinek, aki ebben szerepet játszott, és le van döbbenve azon, hogy ilyen előfordulhat.
Kapcsolódó cikkek
- Pásztor Anna meghökkentő vallomása a kamerák előtt: “Sokkal jobb a szex most, 50 évesen” Meglepő kijelentéseket tett a népszerű énekesnő az ATV #Bochkor című műsorban, amikor a műsorvezető a kapuzárási pánikról kérdezte a vendégeit. Pásztor Anna a Nap Hírét beavatta a részletekbe is.
- Súlyos botrányba keveredett Rudolf Péter, hazugsággal vádolják a Vígszínház igazgatóját Székely Csaba drámaíró szerint politikai okokból üldözik és nem azért, mert nem tartja be a megbeszélt határidőket.
- „Semmim sincsen” - Bíró Ica kamerák előtt tett szívszorító vallomást Évek óta küzd az igazáért, és azért a vagyonért, amit az élete során szorgos munkával összeszedett: Bíró Ica az ATV A nő háromszor műsorban meglepő titkokat árult el az életéről.
- Megtörte a csendet Görbe Nóra: videón, ahogy párja, Gát György tragikus halálára reagál Soha nem voltak házasok Görbe Nóra és Gát György, de két közös gyerekük született. Görbe Nóra most elárulta, mit érzett, amikor értesült Gát György haláláról.