Hirdetés

“Hol ököllel, hol lábbal” - folytatódik a Varga - Magyar nyilatkozatháború

Gavra Gábor portré Gavra Gábor

Magyar Péter két nap után reagált érdemben Varga Judit Hajdú Péternek adott interjújára. A verbális abúzusra vonatkozó vádakat nem cáfolja, viszont azt állítja, hogy soha nem ütötte meg volt feleségét, az viszont többször megütötte és megrúgta őt.

Mi is beszámoltunk róla, hogy szerda este a Frizbi TV adásában szólalt meg először személyesen Varga Judit azóta, hogy a Magyar-ügy kirobbant. Magyar Péter már az adás premierje előtt reagált, azt írta, "ami most történik az a magyar politikatörténet leggusztustalanabb leszámolása és karaktergyilkossági kísérlete, amiben semmi sem szent". 

Mindez azután történt, hogy Magyar nyilvánosságra hozta a feleségével készített felvételt, amelyen a Völner-Schadl ügyről beszélgetnek, Varga Judit pedig súlyos bántalmazással vádolta meg volt férjét. Magyar Péter szerint volt felesége előre megírt hazugsággyűjteményt hozott nyilvánosságra, Varga Judit azonban erre újabb poszttal jelentkezet, és három alkalomról számol be, amikor állítása szerint Magyar megpróbálta „jobb belátásra bírni” a felvétellel. 

"Maga a helyzet szörnyen megalázó számomra"

Hivatkozás másolása

Varga Judit a szerda esti interjút azzal kezdte, nem kívánja senkinek, hogy ilyen helyzetbe kerüljön: hogy a volt férje hangfelvételt készítsen egy magánbeszélgetésről, és utána azzal zsarolja. Megismételte, hogy Magyar Péter az elmúlt időben többször is zsarolta a felvétellel, felidézte azokat az eseteket, amiket keddi Facebook-bejegyzésében is.

Varga Judit azt állította, volt férje azzal próbálta sakkban tartani, hogy az autója elé állt, vagy éppen kukákat borogatott az autó elé, ha ő el akart menni, de az is előfordult, hogy bezárta őt egy szobába. A volt miniszter azt mondta, akkor a 11 éves fia "szabadította ki", aki hozott egy másik kulcsot. De felidézte azt is, amikor a bécsi bálon Magyar állítólag felháborodott azon, hogy nem őt, hanem feleségét ültetik a "fő helyre". 

Magyar Péter reagált, súlyos állításokat tett

Hivatkozás másolása

Magyar Péter most Facebook-oldalán reagált. Varga verbális abúzusra vonatkozó állításait nem cáfolja, kukaborogatásra és bezárásra vonatkozó vádakat indirekt módon meg is erősíti, azt azonban kijelenti, hogy soha nem verte meg volt feleségét, és azt állítja, hogy Varga viszont többször ököllel megütötte és megrúgta őt. 

„Rengetegen kérdezték, hogy megnéztem-e a videót és sokan kérték, hogy reagáljak az ott elhangzott vádakra. Nem szerettem volna megnézni, mert lelkileg borzasztó nehéz megélni, amikor az ember volt szerelmét, gyermekei anyját aljas politikai lejáratásra használja fel a propaganda. Végül mégis megtettem és hol könnyeztem, hol összeszorult a szívem” – írta.

„Igen, mondtunk és írtunk egymásnak szépeket és kevésbé szépeket a 18 éves kapcsolatunk során. Igen, az én feladatom volt kivinni a kukákat, igen előfordult, hogy beültem a hátsó ülésre, igen, sokszor fontosnak éreztem, hogy bocsánatot kérjek, igen, sokszor zárva maradt az ajtó, amikor veszekedtünk, hogy a gyerekek ne jöjjenek be. Volt, hogy a békülés után is így maradt:)” – folytatódik a bejegyzés.

Magyar Péter ezután súlyos vádat fogalmaz meg volt feleségével szemben: „Soha nem ütöttem meg a gyermekeim anyját, ő viszont engem sokszor. Hol ököllel, hol lábbal. Volt, hogy tanúk előtt, volt hogy zárt ajtók mögött.”

Magyar azzal is megvádolta Vargát, hogy „igazságügyi miniszterként nem tartotta be és most sem tartja be a bíróság által jóváhagyott megállapodásunk pontjait és amiatt se, hogy a válásunk óta hogyan igyekszik következetesen ellenem nevelni a gyermekeinket, annak ellenére, hogy tudja, milyen szoros kötelék fűz össze minket és hogy ők a legfontosabbak nekem a világon”.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés