Túladagolták a gyermek gyógyszerét.
Gyógyszeradagolási hiba miatt szállítottak kórházba egy négyéves ír kisfiút, ugyanis egy gyógyszerész az orvos által előírt antibiotikum-adag tízszeresét adta oda a gyermek édesanyjának. A négyéves gyermeket egy éjszakára kórházban tartották, ezt követően azonban hazaengedték. Szerencsére nem okozott maradandó károkat a szervezetében a túladagolás.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/1024x580-gyogyszer.inbox800x450.jpg)
A kisfiú édesanyja az eset után pert indított a gyógyszertár ellen. Később az Ír Gyógyszerészeti Társaság is vizsgálatot indított az ügyben. És kiderült, hogy a túladagolás egy magyar származású gyógyszerész hibája miatt történt, miután nem írta rá a készítményre az adagolási szabályokat és nem figyelmeztette szóban sem az édesanyát, hogy az általa kiadott antibiotikum a tízszerese az előírt adagnak - írja az Index.
Az ügyben eljáró jogász szerint a magyar gyógyszerész szakmaiatlanságáról tett tanúbizonyságot és hibázott amikor, nem írta rá a gyógyszerre az adagolási szabályokat. A gyógyszerész elismerte a hibát és elnézést kért az érintettektől. Végül a gyógyszertársaság úgy döntött, hogy a magyar gyógyszerészt nem tiltják el a gyógyszerészi tevékenységtől.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.