Ezúttal Magyarország negyedik leggazdagabb emberét, Gattyán Györgyöt húzták le a csalók.
A Blikk beszámolója szerint ismert üzletemberek és cégeik kerültek a hekkerek célkeresztjébe az elmúlt időszakban, több kísérlet is történt a hatalmas számlák megcsapolására. Gattyán György esetében pedig sikerrel is jártak: Magyarország negyedik leggazdagabb emberét 50 millió forinttal károsították meg. A portál szerint a rendőrség több személy ellen is eljárást folytat az ügyben.
Az információk szerint lassan fél éve folyik a nyomozás, és eddig az derült ki, hogy Gattyán bankkártyájának adatait egy internetes vásárlás során szerezhették meg a bűnözők.
"Az egyik munkatársa rendelt interneten eszközöket, pipereholmikat, a számla kiegyenlítésekor pedig a főnöke kártyájának adatait használta. A hölgynek felhatalmazása volt az adatok megadására, így a jelek szerint őt nem terheli felelősség" - mondta egy névtelen forrás.
Állítólag egy magyar és ukrán bűnözőkből álló csoportnak sikerült hozzáférnie Gattyán számlájához, ezután pedig feljelentést tettek a rendőrségen. A Blikk szerint pénzmosás alapos gyanújával indult nyomozás. A bűnszervezet több feltételezett tagját sikerült azonosítaniuk a nyomozóknak, sőt, őrizetbe vételükre is sor került.
Valóban csalás áldozata lett Gattyán György. Részletekről azonban a folyamatban lévő nyomozás sikerességére való tekintettel nem beszélhetünk. Magánemberként és cégcsoportszinten viszont azt tapasztaljuk, hogy megnövekedett a hazai és a nemzetközi csalási kísérletek száma, így mindenkit arra intünk, legyen nagyon óvatos és körültekintő az adatai védelmében
- közölte a Gattyán által alapított és tulajdonolt Docler cégcsoport kommunikációs vezetője, Nemes Tamás.
A lap kereste a rendőrséget, hogy folyik-e nyomozás olyan ügyben, amelynek sértettje egy ismert milliárdos, azonban azt a választ kapták, hogy olyan ügyről, amelyben a sértett személye azonosítható, nem adható információ. Azonban az egyik, letartóztatásban lévő gyanúsítottat dr. Somos Zoltán ügyvéd képviselő, aki elmondta, tudomása szerint pénzmosás gyanúja miatt valóban folyik egy nyomozás, ennek egyik gyanúsítottját képviseli.
Kapcsolódó cikkek
- Átverte a Viszkist Berki Krisztián - sosem hallott sztori látott napvilágot Ambrus Attila, amikor rájött a turpisságra, haragudott a celebre, de most már úgy látja, éppen Krisztián rámenőssége vált hasznukra.
- Máris pletykálnak az emberek: új nővel vigasztalódik Jákob Zoli? Úgy tűnik, nem kell sok, és máris meglódul az emberek fantáziája, miközben a Nagy Ő és választottja szakítottak.
- Kitálalt a bíró: ez történt a ringben Istenes Bence és Rácz Jenő között A ringbíró elmondta, mit hallott abból a párbeszédből, ami Istenes és Rácz között zajlott a ringben.
- Durván kiakadt III. Károly, miután sorra mondtak nemet neki a legnagyobb sztárok A legtöbb sztár nem akarta, hogy bármi köze is legyen az uralkodó koronázásához.