Hirdetés

Bármit csinálnak is, az életükkel játszanak az észak-koreaiak

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

Döbbenetes törvényeket kell betartaniuk azoknak, akik Észak-Koreában, Kim Dzsong Un diktatúrájában élnek, ugyanis a legkisebb kihágásokért is halálbüntetés jár. Mutatunk most pár nagyon furcsa törvényt.

Rengeteg szó esik az utóbbi években Észak-Koreáról: hadserege sorra lövi ki a ballisztikus rakétáit, de az is előfordult, hogy Kim Dzsong Un, Észak-Korea vezetője azzal fenyegetőzött, hogy Japán ellen "határozott katonai lépést fog tenni". Az pedig már mindennek a teteje, hogy már a taktikai atomfegyvereket szállító cirkálórakétákat is tesztelik. 

A diktatúra vezetőjével, Kim Dzsong Unnal kapcsolatban közben vadabbnál vadabb elméletek látnak napvilágot: legutóbbi cikkünkben arról írtunk, hogy egyes hírek szerint Kim nagyon rossz bőrben van, nem elég, hogy rettenetesen elhízott, de valószínűleg alvászavarral is küzd. 

Észak-Koreában rengeteg hihetetlen törvény van, amit az ottlakóknak észben kell tartaniuk, mivel már a legkisebb kihágást is halálbüntetéssel sújtják. Az egyik ilyen, hogy

amennyiben egy észak-koreainak kigyullad a háza, akkor állampolgári kötelessége, hogy a lakásból/házból az összes, a Vezérről készült képet kimenekítse, csak ezután foglalkozhat a saját maga és a családja épségével. Ha a tűzoltás és a mentés után akár csak egy megégett képet is találnak, akkor az egész családot kivégzik

- írja a Promotions

Észak-Koreában emellett kötelező elmenni szavazni - azonban a szavazólapon egyetlen név, a mostani vezetőjük, Kim Dzsong Un neve szerepel. Ha valaki nem jelenik meg - legyen bármi az oka - akkor emiatt is halálbüntetés jár.

A harmadik elképesztő törvény megint csak Kimhez köthető: amennyiben bármilyen beszéde, vagy felszólalása alatt, esetleg csak a társaságában tilos ásítani, mert akit ilyenen kapnak, akkor is kivégzés lesz a vége.

A gyerekeknek sem kegyelmeznek

Hivatkozás másolása

Nemrég írtunk arról is, hogy mindössze két évet tölthetett szabadon az életéből egy gyerek Észak-Koreában, ugyanis szüleivel együtt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélté, mert egy Bibliát találtak a tulajdonukban. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés