Elon Musk felvetette annak lehetőségét, hogy az X, korábbi nevén Twitter minden felhasználójának fizetnie kell majd a platformhoz való hozzáférésért.

Elon Musk továbbra is a tech-szektor szupersztárja. Egyesek szerint ő az új Napóleon, de botrány lett az életrajzából is, miután az ukránok berágtak, amiért életrajzírója szerint megakadályozott a Krímnél egy Pearl Harbor-szerű támadást.
A milliárdos egy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott beszélgetésen azt mondta, hogy a fizetési rendszer az egyetlen módja a botok és kamufelhasználók elleni küzdelemnek. "Afelé mozdulunk el, hogy a rendszer használatáért egy kis havi díjat kelljen fizetni" - mondta a Tesla és a SpaceX főnöke. A BBC megkereste az X-et további részletekért, de egyelőre nem kapott nyilatkozatot a cégtől, így egyelőre nem tudni, hogy Musk mondata csak egy spontán megjegyzés volt-e, vagy egyelőre be nem jelentett, konkrét tervekről szóló jelzés.
Megdrágítanák a botok használatát
Hivatkozás másolásaMusk már régóta azt mondta, hogy a közösségi médiaplatformon a botoktól és a hamis fiókoktól úgy lehetne megszabadulni, ha díjat kérnének a felhasználók identitásának ellenőrzéséért. Amióta a Tesla-vezér tavaly átvette a Twitter irányítását, arra próbálja ösztönözni a felhasználókat, hogy fizessenek a továbbfejlesztett szolgáltatásért, amelyet most X Premiumnak hívnak.
Ezt úgy érte el, hogy az előfizetők több funkciót kaptak, például hosszabb posztokat tehettek közzé és nagyobb láthatóságot kaptak a platformon. Az „átlagos” felhasználók azonban továbbra is ingyenesen használhatják az X-et.
Bár a vállalatnak egyértelműen anyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy díjat kérjen a felhasználóktól, Musk hangsúlyozta, hogy a botok elleni küzdelem érdekében akarják rávenni az embereket, hogy fizessenek a szolgáltatásért. "Egy bot előállítása a fillérek töredékébe kerül" - mondta. "De ha valakinek még néhány dollárt is fizetnie kell [az X használatáért], a botok tényleges költsége nagyon megugrik".
Mennyibe kerülne a fizetős X?
Hivatkozás másolásaAz X Premium jelenleg havi 8 dollárba kerül az Egyesült Államokban, de az ár attól függően változik, hogy az előfizető melyik országban van. A világ leggazdagabb embere most azt mondta, hogy ennél olcsóbb lehetőségeket keres a felhasználók számára. "Valójában egy alacsonyabb szintű árazással fogunk előállni. Szóval csak azt szeretnénk, hogy ez csak egy kis összeg legyen" - mondta. Elismerte, hogy a kérdésről vita van, "de véleményem szerint valójában ez az egyetlen védekezés a botok hatalmas seregeivel szemben" - tette hozzá Musk.
Kockázatot jelent azonban, hogy az X fizetős fal mögé helyezésével elveszítheti felhasználóinak nagy részét. Ez viszont a hirdetési bevételeket is visszavetheti, amelyek jelenleg a cég bevételeinek túlnyomó többségét adják.
Antiszemitizmus és közösségi média
Hivatkozás másolásaMusk és az izraeli miniszterelnök beszélgetése az X-en belüli antiszemitizmusra is kitért. A platformot a Rágalmazásellenes Liga (ADL) kampánycsoport azzal vádolta, hogy nem tesz eleget az antiszemita tartalmak megállítása érdekében. A szervezet közleményében azt állította, hogy Musk „felemeli” az antiszemitákat a platformon. Az X úgy reagált, hogy a hónap elején bejelentette: beperli az ADL-t, hogy "tisztára mossa a platformunk nevét". A Netanjahuval folytatott beszélgetésben Musk úr megismételte, hogy "ellenzi az antiszemitizmust". Az izraeli miniszterelnök elismerte, hogy a szólásszabadság és a tartalom moderálása közötti egyensúly megtalálása kihívást jelent, de sürgette Muskot, hogy találja meg a helyes egyensúlyt. Az izraeli kormányfő hozzátette: Musk és az X elkötelezett az antiszemitizmus elleni küzdelem mellett.
Kapcsolódó cikkek
- Nagy lesz a felfordulás a Margit hídon, de higgye el, megéri Szombat reggel szokatlan mozgolódást láthat, aki arra jár: a híd megtisztul.
- Tündéri oroszlánkölyköt találtak Szabadka mellett Néhány hónapos oroszlánkölyköt találtak csütörtökön egy Szabadkához közeli autóúton - közölte a szabadkai Pannon RTV.
- Egészen elképesztő felfedezésre bukkantak a régészek a szomszédban A régészek egy kétezeréves gyermekcipőre bukkantak.
- Sokkoló vallomás egy embercsempésztől: "mindenki sok pénzt akar keresni, ilyen egyszerű ez" Az embercsempész úgy fogalmazott: "Mi csak elvisszük a migránsokat Európába, hogy mit csinálnak, miután odaértek, az az ő dolguk."