Hirdetés

Elképesztő fotó került elő: Göncz Árpád és Diana hercegné közösen szerepel rajta

Nap Híre portré Nap Híre

Göncz Árpád és Diana hercegné közösen szerepelnek egy frissen előásott fotón. 

A nlc.hu beszámolója szerint a képen Diana hercegnő, Károly király – bár ekkoriban még hercegként – és Göncz Árpád szerepelnek. Jobban megnézve látszik, hogy az egykori államfő felesége, Göntér Mária is ott ül a férje mellett, valamint Vilmos herceg és Harry és láthatóak rajta.

A kép 1995-ben készült a győzelem napi ünnepségsorozat 50. évfordulóján, melyet a Hyde Parkban tartottak. Vilmos nagyjából 13 éves lehetett ebben az időben, míg öccse 11. A képről úgy tűnik, hogy a család egészen jól szórakozott, mintha Vilmos és az apja valami belsős poénon is osztoztak volna. De ne feledkezzünk el arról, hogy Göncz Árpádék is hivatalosak voltak az eseményre – az, hogy ott ülnek a királyi család közvetlen közelében arról árulkodik, hogy a magyar politikus jó kapcsolatot ápolt velük – írja a lap. 

A történethez szorosan hozzákapcsolódik, hogy köztársasági elnökké való megválasztása után 1990-ben Diana és Károly voltak Göncz Árpád első vendégei, és ezt követően is gyakran találkoztak formális és nem formális keretek között is.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés