Hirdetés

Donald Trump és a republikánusok programot hirdettek, enyhítettek abortusz- és melegházasság-ügyi álláspontjukon

Gavra Gábor portré Gavra Gábor

A Republikánus Párt hétfőn közzétette a Donald Trump által támogatott állásfoglalást, amely enyhíti a párt álláspontját az abortusz és a melegházasság kérdésében.

Miközben az amerikai demokraták közül egyre többen megkérdőjelezik jelöltjük alkalmasságát, a a republikánusok kihasználva a közhangulat választását, progamot hirdettek novemberre.

Mint ismert, Biden életkorával kapcsolatos aggodalmak azután fokozódtak, hogy az elnök iszonyatosan gyenge teljesítményt nyújtott a múlt havi tévévitán, melynek következtében a demokraták körében teljesen kitört a pánik. A naphire.hu azt is megírta, hogy a novemberi választások előtti jelöltcseréről szóló találgatásokat felerősítették a Trump növekvő előnyét jelző közvélemény-kutatások. 

Mindeközben a Biden család hallani sem akar arról, hogy az elnök visszavonulót fújjon, a stábja pedig szinte naponta áll elő valamiféle furcsa magyarázattal a vitán nyújtott teljesítményére.

Lapunk arról is beszámolt, hogy Biden a demokrata törvényhozóknak írott levelében egyértelművé tette, hogy esze ágában sincs távozni.

A republikánusok közben közzétették programjukat, amely az elmúlt évekhez képest több szempontból változást jelez. Az "Amerika az első - visszatérés a józan észhez" címet viselő platformot, a jövő heti, Milwaukee-ban tartandó republikánus kongresszuson terjesztik majd elfogadásra, ahol várhatóan Trumpot hivatalosan is megnevezik republikánus elnökjelöltnek.

Mérsékelt álláspont abortusz- és melegházasság-ügyben

Hivatkozás másolása

A dokumentumban nem szerepel az abortusz országos betiltására vonatkozó felhívás, amelyet a párt jobbszárnyához tartozó abortuszellenes aktivisták szorgalmaznak, ám Trump azt az álláspontot fogadja el, hogy a kérdést az államokra bízza. A The New York Times szerint továbbá a platform elhagyta a hagyományos házasságra való utalást, amely egy férfi és egy nő között köttetik.

A lap szerint a 16 oldalas dokumentumot 84-18 arányban hagyta jóvá a konvenció platformbizottsága hétfői ülésén.

Kemény ígéretek bevándorlás-ügyben

Hivatkozás másolása

A program ugyanakkor tükrözi Trump keményvonalas álláspontját a bevándorlással kapcsolatban, ígéretet tesz, hogy "lezárják a határt és megállítják a migránsinváziót", valamint "végrehajtják az amerikai történelem legnagyobb deportálását".

Gazdasági téren a programazt ígéri, hogy "lefaragja a szabályozásokat", csökkenti az adókat, "véget vet az inflációnak" és "Amerikát a világ meghatározó energiatermelőjévé teszi".

Béke és haderőfejlesztés

Hivatkozás másolása

A külpolitikai ígéretek között szerepel "a béke helyreállítása Európában és a Közel-Keleten", "Kína elleni fellépés" és (izraeli mintára) egy "nagy vaskupola rakétavédelmi pajzs kiépítése az egész országunk felett". "A republikánusok biztosítani fogják, hogy hadseregünk a világ legmodernebb, leghalálosabb és legerősebb hadereje legyen" - áll a dokumentumban.

"A republikánusok erősíteni fogják a szövetségeket, biztosítva, hogy szövetségeseinknek teljesíteniük kell a közös védelmünkbe való befektetéssel kapcsolatos kötelezettségeiket" - állt benne, nyilvánvalóan a NATO-szövetségre utalva, amelynek tagjai Trump szerint hosszú ideje nem teljesítik szövetségesi kötelességüket. "Izrael mellett fogunk állni, és békére törekszünk a Közel-Keleten" - folytatódott a szöveg.

Történelmi győzelemre készülnek

Hivatkozás másolása

"Csak Trump elnök tudja helyreállítani gazdaságunkat, helyreállítani déli határunkat és helyreállítani Amerika tekintélyét a világban" - fogalmazott Michael Whatley, a Republikánus Nemzeti Bizottság elnöke és Lara Trump, az RNC társelnöke a közleményben.

"Az ő 2024-es republikánus pártprogramja egy merész útiterv, amely visszafordítja azokat a pusztító károkat, amelyeket Joe Biden szélsőbaloldali politikája okozott az országnak, erőt ad Trump elnöknek a novemberi történelmi győzelemhez, és újra naggyá teszi Amerikát"."

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés