Hirdetés

Joe Biden családja kiadta az ukázt: az elnöknek nem szabad kiszállnia a versenyből

Virág Sára portré Virág Sára

Joe Biden családja egy vasárnap tartott találkozón abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a jelenlegi elnöknek a vitán nyújtott siralmas teljesítmény ellenére sem kellene kiszállnia a versenyből. 

Joe Biden vasárnap Camp Davidben találkozott a családjával, amely találkozón a beszámolók szerint a politikai jövője is felmerült. Mint ismert, az első elnökjelölti vita után kisebb pánik tört ki a Demokrata Pártban Biden teljesítménye miatt, Donald Trump ugyanis szinte szó szerint felmosta a padlót a hebegő-habogó elnökkel. Azóta több politikus is hangot adot azon véleményének, hogy itt lenne az ideje Biden visszavonulásának. Ám hiába az egyre erősebb nyomás, a család szerint semmi oka visszavonulni – írja a Guardian

A Camp David-i találkozón – amelyen az elnök felesége, gyermekei és unokái is részt vettek – Biden családja úgy fogalmazott, hogy még mindig meg tudja mutatni az amerikaiaknak, képes négy évig kormányozni az Egyesült Államokat. Bár azt a hírek szerint a család sem vonja kétségbe, hogy tényleg rosszul teljesített a vitán, amellett is kitartanak, hogy jelenleg nincs alkalmasabb jelölt Trump legyőzésére. Az Associated Press beszámolója szerint a felesége, Jill és a fia, Hunter Biden ragaszkodik a leginkább ahhoz, hogy ne szálljon ki a versenyből. 

A család állítólag leginkább a tanácsadókat hibáztatja, amiért rosszul készítették fel Bident a vitára. A vita során a rekedtes hangú elnök gyakran nem tudta érthetően kifejezni magát, belegabalyodott a mondatokba, elfelejtette, amit elkezdett, és bár Trump egy sor valótlanságot állított, például hogy igazából ő nyerte a 2020-as elnökválasztást, Biden ezeket nem cáfolta meg. Az elnök csapatából valaki úgy fogalmazott a Reuters-nek, hogy nagyon túlhajtották, pedig pihenie is kellett volna, ez volt a baj. Annyi azonban biztos, hogy februárban még a demokraták 36 százaléka támogatta az indulását, ma ez a szám már csak 10 százalék. Ennek ellenére olyan prominens demokraták is akadnak, akik ugyan elismerik a gyenge teljesítményét de továbbra is teljes mellszélességgel támogatják Bident. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés