Nemrégiben ünnepelte a születésnapját Curtis párja, Barnai Judit, akit a rapper elképesztő ajándékkal lepett meg a jeles évforduló alkalmából.
Curtis, vagyis Széki Attila az Instagram-oldalán mutatta meg, milyen ajándékkal lepte meg a párját a születésnapján. Az újpesti rapper hazánk egyik legsikeresebb előadóművésze, rengeteg helyre hívják fellépni, emellett egyre több műsorban feltűnik az RTL-nél is. Most azonban mással hívta fel magára a figyelmet, ugyanis párjának, Barnai Juditnak egy méregdrága, Audi márkájú luxusautót vásárolt a születésnapjára - szúrta ki a Promotions.
Curtis egy fotót is megosztott, melyen az autó és Judit látható. A kép mellé azt írta: "Isten éltessen kicsi. Balesetmentest hozzá."
A rapperről nemrégiben a mentősbotrány kapcsán miatt írtunk. Mint ismert, Curtis anyukája három órát várt a mentőre, majd a kórházból úgy vitte haza a 70 éves nőt a betegszállító, hogy köntösben, mezítláb az ajtó előtt hagyta. Azóta az OMSZ válaszolt Curtis panaszára, nemrég pedig megszólalt maga Győrfi Pál is, aki kiemelte, "hivatalos panasz eddig hozzánk nem érkezett. A sajnálatos esettel kapcsolatos kérdésekre első körben a betegszállító cég belső vizsgálata adhat választ". Közben kiderült az is, hogy a betegszállító cég kirúgta a munkatársát, aki a hidegben hagyta az asszonyt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Elton John tragikus bejelentést tett: mindkét szemére megvakult Elton John már korábban közölte, hogy egy súlyos fertőzés miatt elvesztette a látását az egyik szemére. Most azonban még rosszabbra fordult a helyzet, ugyanis mindkét szemére megvakult.
- Elképesztő fotók: Zendaya édesanyja nem olyan, amire számítottunk A 28 éves színésznő édesanyját nem gyakran látni nagy nyilvánosság előtt, pedig Zendaya saját bevallása szerint is ikonként tekint rá.
- Borzalmas tragédia: hetekkel az eltűnése után találtak rá a 44 éves zenész holttestére Hetekkel az eltűnése után holtan találták a My Chemical Romance egykori dobosát, Bob Bryart.
- Már a csoda sem segíthet – Gigantikus büntetéssel néz szembe a Harry Potter sztárja A Harry Potter-filmek egykori sztárja, Rupert Grint 1,8 millió fontos (közel 900 millió forintos) büntetésre számíthat, miután elvesztette az adóhatósággal folytatott küzdelmet.