Ahogy beszámoltunk róla: három órát várt a mentőre Curtis anyukája, majd a kórházból úgy hozta haza a 70 éves nőt a betegszállító, hogy köntösben, mezítláb az ajtó előtt hagyta. Curtisnek sűrű az élete. Elásta a csatabárdot Majkával, előzőleg teljes hülyét csinált magából a Sztárboxban. Most pedig édesanyja egészségi állapota miatt kell aggódnia. Azóta az OMSZ válaszolt Curtis panaszára, most pedig megszólalt Győrfi Pál is.
A Blikk több kérdéssel fordult a mentőszolgálathoz, melyekre most Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője válaszolt. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy betegszállítónak van-e olyan kötelezettsége, hogy értesítse a hozzátartozókat a beteg hazaszállításáról.
"Tudomásom szerint a betegszállítást végrehajtó betegszállítóknak nincs előzetes kiértesítési kötelezettsége, ugyanakkor a beteget biztonságba helyezve (amennyiben ellátásra szorul, akkor megfelelő felügyelettel) hagyhatják az otthonában. A betegszállító cég működésének felügyeletét az egészségügyi államigazgatási szerv, a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala, illetve az országos tisztifőorvos gyakorolja" - fejtette ki Győrfi, majd hozzátette, hogy hivatalosan nem nyújtottak be panaszt az ügyben.
"Hivatalos panasz eddig hozzánk nem érkezett. A sajnálatos esettel kapcsolatos kérdésekre első körben a betegszállító cég belső vizsgálata adhat választ" - jelentette ki Győrfi.
Kapcsolódó cikkek
- Szívszorító tragédia: szörnyű halált halt egy idős magyar házaspár Két ember, egy idős házaspár halt meg lakástűzben a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaderzsen - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-t.
- Mi történik? Rengeteg határvadász mondott fel az elmúlt hónapokban Háromszáznál is több határvadász adta be a felmondását.
- Itt vannak a részletek: így segíthet Lehoczki Lászlónak, Magyarország hősének Mutatjuk, hogyan lehet segíteni.
- Összekapta magát a forint, nézzék, mennyit erősödött reggel óta Erősödött a forint hétfőn az euróval és a svájci frankkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a dollár ellenében viszont alig változott a jegyzése.