Ahogy beszámoltunk róla: három órát várt a mentőre Curtis anyukája, majd a kórházból úgy hozta haza a 70 éves nőt a betegszállító, hogy köntösben, mezítláb az ajtó előtt hagyta. Curtisnek sűrű az élete. Elásta a csatabárdot Majkával, előzőleg teljes hülyét csinált magából a Sztárboxban. Most pedig édesanyja egészségi állapota miatt kell aggódnia.
A dokumentáció alapján az látszik, hogy a kórházba szállítás sürgősségi besorolása a beteg ellátási szükségletének és veszélyeztetettségi szintjének megfelelő volt – írta a 24.hu-nak küldött válaszában az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) , amelyet az után kerestek meg, hogy szombaton Curtis feldúlt Facebook-bejegyzésben számolt be édesanyja kálváriájáról.
A rapper azt írta, 70 éves édesanyjának magas cukra és lábfájdalma volt, valamint zavartan viselkedett. Hívták a mentőt, amely több mint három óra várakozás után érkezett ki. Az asszonyt a Semmelweis Egyetem sürgősségijére szállították, majd reggel – anélkül, hogy őt értesítették volna erről – betegszállítóval hazaszállították. A betegszállító a nőt mezítláb, köntösben, egy műanyag székre ültetve az ajtó előtt hagyta.
A mentőszolgálat közleményében azt írja, a betegszállítás nem az OMSZ feladata.
A beteg kórházból történő hazaszállításának elrendeléséért a kórház, a betegszállítás emberséges és szakszerű végrehajtásáért a feladattal megbízott betegszállító cég felelős – teszik hozzá, kiemelve, hogy biztosítási jogviszonnyal rendelkezők betegszállítását a tevékenységre engedéllyel rendelkező és finanszírozási szerződést kötött betegszállító szolgáltatók végzik.
A betegszállítók tevékenysége rendeletben szabályozott. Az OMSZ azt írja, a rendelet értelmében a mentőszolgálat a betegszállítási feladatok felvételét, az illetékes betegszállító szolgáltató felé történő továbbítását, valamint a feladat teljesítésének követését végzi, a szállítás tényleges végrehajtására és körülményeire nincs ráhatása.
Közleményüket azzal zárják, megértik Curtis felháborodását, „és mivel mulasztás történhetett, az ügyben vizsgálat következik.”
Kapcsolódó cikkek
- Vitézy Dávid teljesen kiakadt: Lázár János brutális járatritkításra készül Lázár János vasúti vonalbezárásokat és jelentős járatritkítást előrevetítő törvénymódosítást nyújtott be a Parlamentnek – írta Vitézy Dávid a közösségi oldalán.
- Halálos betegség pusztít Nagybányán, több iskolát és óvodát is be kellett záratni Agyhártyagyulladás miatt kellett bezáratni több iskolát és óvodát is Nagybányán.
- Közel volt a tragédia: hosszan száguldott egymással szembe két vonat Hétfő délelőtt egymással szemben haladt két vonat a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Ongánál, de végül egymástól biztos távolságra megálltak, így az utasok nem kerültek veszélybe.
- Sokkoló ránézni a forint árfolyamára: már 414 fölött az euró Gyengült a forint a föbb devizákkal szemben péntek estéhez képest a bankközi devizapiacon hétfőn reggel.