Hirdetés

Sokkoló részletek Curtis édesanyjának kálváriájáról

Nap Híre portré Nap Híre

Három órát várt a mentőre Curtis anyukája, majd a kórházból úgy hozta haza a 70 éves nőt a betegszállító, hogy köntösben, mezítláb az ajtó előtt hagyta.

Curtisnek sűrű az élete. Elásta a csatabárdot Majkával, előzőleg teljes hülyét csinált magából a Sztárboxban. Most pedig édesanyja egészségi állapota miatt kell aggódnia.

Több mint három órát kellett várni Curtisnek, hogy kiérjen az édesanyjához hívott mentő – ezt maga a rapper osztotta meg Facebook oldalán. Azt írja, az eset szombaton történt. Állítása szerint anyukájának nagyon magas, 17,9-es volt a cukra, zavart volt és fájt a lába. A történet azonban itt még nem ért véget – írja a 24.hu

„Mondták a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó Osztályra szállítják. A telefonszámomat leírták a mentősök és elvitték Édesanyukánkat . Az este folyamán először 21:21 kor érdeklődtünk Anyukánk , hogy létéről akkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy infúziót kap mert kiszáradt és hívnak bennünket ha többet tudnak de valószínű hazaengedik és mehetek érte majd letettem és vártunk. Egy óra múlva 22:24 kor ismét telefonáltam akkor a hölgy akivel először beszéltem azt mondta, hogy a leadott számon az orvas hívni fog mikor mehetünk”- írja Curtis.

Egész éjszaka várták a hívást, majd hajnal 5-kor Curtis elaludt. 7:50-kor hívta a kórházat, és köözölték vele, 7 órakor hazaszállították a címére az anyukáját.

A poszt így folytatódik:

„Összekaptunk magunkat és gyorsan átmentünk a tőlünk 5 percre lévő lakásához ahol az a kép várt, hogy Anyu szatyra felakasztva a kilincsre a pokróc a földön de Anyu sehol köntösben mezítlább úgy, hogy ő gurulós kocsival közlekedik ami az én kocsiban volt a tiszta ruháival telefonjával egyetemben. Anyukánkat egy emelettel lejjebb egy instabil műanyag székre támaszkodva azt maga előtt tova mintha a járás segítő kocsija lenne sírva, kétségbeesve találtunk meg.”

Curtis próbálta kideríteni, ki a felelős azért, hogy anyukáját egy műanyag székre ültették, köntösben, mezítláb, az ajtó előtt hagyva. Végül kiderítette, melyik cég végezte a hazaszállítást.

“A Betegszállító cég munkatársa FELELŐS mert telefon nélkül mezítláb köntösben ott hagy az ajtó előtt egy mozgásában korlátolt 70 éves hölgyet úgy, hogy még le is teremti miért hozatta haza magát ha nincs itthon senki!!!!” – írta az érezhetően feldúlt rapper.

A 24.hu megkereste a Curtis által említett betegszállító céget. Honlapjuk nem működik, így e-mailt nem tudtak írni. A két megadott 24-es körzetszámú vonalon előfizető nem kapcsolható. Elérhető egy mobilszám is, amely a cég korábbi tulajdonosáé, ám ő felvilágosítást nem tudott adni, mert sok évvel ezelőtt eladta a céget, amihez azt mondta, már semmi köze sincs. 

Megkeresték az üggyel kapcsolatban a Semmelweis Egyetemet, valamint az Országos Mentőszolgálatot is, de eddig nincs válasz tőlük.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés