A Szahara felől érkező poros szelek annyira súlyosak voltak az elmúlt időszakban, hogy jelentősen visszavetették a kakaócserjék növekedését Nyugat-Afrikában. Ennek köszönhetően a csokoládé szerelmesei már most húsvétkor is jelentős áremelkedéssel szembesültek, ez pedig csak rosszabb lesz a jövőben.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/csokolade-kakao-dragulas.inbox800x450.jpg)
Már az idei húsvétkor is azzal szembesülhettek a csokoládé szerelmesei, hogy jóval többet fizetnek a boltokban, mint eddig. Az éghajlatváltozás miatt ugyanis az egekbe szökhet a csokoládé ára, a termelés egyre fokozódó nehézségei miatt. A Szahara felől érkező szezonális poros szelek rendkívül hevesek voltak az utóbbi hónapokban, akadályozva ezzel a kakaóbabhüvelyek növekedéséhez szükséges napfényt Ghánában, az Elefántcsontparton és Nigériában is, ahol a világ kakaótermelésének a háromnegyede zajlik – írja a SkyNews.
Az azt megelőző időszakban pedig a heves esőzések okoztak problémát, ugyanis egy rothadással járó betegséget terjesztettek a fák között. A gyártók emiatt kénytelenek voltak árat emelni: idén már volt olyan húsvéti csokitojás, ami ötven százalékkal többe került, mint tavaly. Más termékeknek pedig a mérete csökkent – írja a lap.
A csokoládé ára azért is emelkedett ilyen mértékben, mert a világ legnagyobb termelőjének, az Elefántcsontpartnak az exportja a harmadával csökkent az elmúlt időszakban. A termést betakarító gazdák azonban aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az emelések még így sem fedik le a szükséges kiadásokat.
A kakaófák alapvetően az egyenlítő környékén nőnek, és kifejezetten érzékenyek az éghajlatváltozásokra. A gazdák leszedik a termést a fáról, majd eladják a helyi kereskedőknek, akik értékesítik tovább.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.