Hirdetés

Újabb irgalmatlan botrány Katalin hercegné körül: átverte a világot a királyi család?

Nap Híre portré Nap Híre

Manipuláció lehetőségére hivatkozva több nemzetközi fotóügynökség is visszavonta kiadásából azt a hivatalos fotót, amely vasárnap jelent meg Katalin walesi hercegnőről, Vilmos brit trónörökös feleségéről. Ez volt az első fotó, amelyet a hercegnőről januári műtétje óta hivatalosan közzétettek.

A Kensington-palota - Vilmos és Katalin londoni hivatala - által  nyilvánosságra hozott fényképen a mosolygó hercegnő és három gyermeke, György és Lajos herceg, valamint Sarolta hercegnő látható. Katalin egy kerti székben foglal helyet, balján Sarolta a szék karfáján ül, mögötte György, jobbján Lajos áll. A képhez csatolt rövid nyilatkozatban Katalin köszönetet mond azokért a jókívánságokért, amelyeket az elmúlt két hónapban kapott. A fotót a palota tájékoztatása szerint Vilmos készítette a múlt héten.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság ugyanakkor hétfőn azt jelentette, hogy három globális hír- és fotóügynökség, az Associated Press (AP), a Reuters és az AFP egyaránt visszavonta kínálatából a fotót. Az AP indoklása szerint "közelebbről megvizsgálva úgy tűnik, hogy a közlő manipulálta a képet".

Az ügynökség a BBC által idézett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a fénykép nem felel meg a cég fotónormáinak. Az AP elsősorban Sarolta hercegnő bal kezének elhelyezkedését nevezte vitathatónak - írja az MTI. 

 A Kensington-palota hétfő hajnalig nem kommentálta az ügyet.

Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, Katalin hercegné egy tervezett hasi műtéten esett át januárban egy londoni magánkórházban. A palota nem sokat közölt a hercegné állapotáról, aki teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, így egyből beindultak a találgatások, mostanra pedig egyre vadabb teóriák születtek azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett vele. A pletykák már odáig fajultak, hogy Katalin meghalt, és Vilmos éppen gyászol. Ezeket már a palota sem tűrte tovább, így nermégiben megszólaltak és közölték, hogy Katalin továbbra is jól van és otthon lábadozik. Ám a rajongóknak ez nem volt elég, és továbbra is vad pletykákat terjesztenek a betegeskedő hercegnéről. 

Ráadásul az sem javított sokat a helyzeten, hogy a brit védelmi minisztérium bejelentette: Katalin hercegné részt vesz III. Károly király júniusi hivatalos születésnapi rendezvénysorozatán, a palota pedig nem erősítette meg ezt. Az udvari illetékesek közölték, hogy a tárca a bejelentés előtt nem konzultált velük. A Kensington-palota és a Buckingham-palota - Károly londoni hivatala - egyaránt hangsúlyozta: egyelőre nincs is abban a helyzetben, hogy megerősíthesse a hercegnő és a király részvételét bármilyen nyilvános eseményen, tekintettel arra, hogy Katalin továbbra is lábadozik, Károly pedig kezeléseket kap daganatos betegségére.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés