Hirdetés

Megszereztük a teaszeánsz vádiratát: Béres Anett és Sáfrány Emese ügyében felfüggesztették az eljárást

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

Másfél éve tartja lázban az országot az úgynevezett teaszeánsz ügye: Béres Anett és Sáfrány Emese kábítószer birtoklása miatt lett gyanúsított. A Naphire.hu most megszerezte a vádiratot - minden részletre fény derült.

A Naphire.hu egy hónapja elsőként írta meg, lezárta a rendőrség a nyomozást az úgynevezett teaszeánsz ügyében. Emlékezetes, Béres Anettre törött csontokkal találtak rá egy Siklós környéki erdős területen, ahová a hallucinációi miatt menekült önkívületi állapotban. Az egykori realitysztár és barátnője, Sáfrány Emese egy úgynevezett teaszeánszon vett részt, ahol egy bizonyos Ayahuascát tartalmazó főzetet ittak. Az is kiderült, Anett a magánéleti válságán akart túljutni a szeánsz segítségével, az eset után többször is megműtötték, felépülése hosszú hónapok óta tart. A Naphire.hu most arról értesült, hogy az ügyészség vádat emelt az ügyben, a két hírességgel szemben azonban felfüggesztették az eljárást, októberben feltehetően önként vállalták az elterelést. Korábbi információink szerint ugyanakkor akár börtön is fenyegetheti az ügy harmadik szereplőjét, egy 38 éves szentendrei nőt. 

Az ügyészség lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint ő korábban életvitelszerűen külföldön élt és dolgozott, melynek során hosszabb időt töltött Dél-Amerikában, ahol megismerkedett egy olyan szertartással, amely tudatmódosító főzet fogyasztása köré épült fel. A Naphire.hu értesülései szerint 2022 februárjában azzal tért haza Magyarországra, hogy az ott tanultakat itthon hasznosítja majd. Bár természetgyógyászati alapmodult tanult korábban, sem szakképesítéssel, sem szakképzettséggel, sem egészségügyi végzettséggel nem rendelkezett. 

“Ennek ellenére úgy határozott, hogy a külföldön szerzett ismereteire alapozva az általa is ismerten tudatmódosító hatású, Magyarországon tiltott hatóanyag felhasználásával készülő főzetet alkalmazva ún. gyógyító szeánszokat fog tartani ellenszolgáltatás fejében” 

- közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség.

“A nő 2022 tavaszától kezdve a szertartáshoz szükséges főzet alapanyagait és a szertartás során használatos más anyagokat beszerezte úgy is, hogy tisztában volt azzal, hogy a főzet tudatmódosító hatásának eléréséhez olyan vegyületekre is szükség van, amelyek magyarországi kereskedelmi forgalomban nem kaphatók, illetve birtoklásuk, fogyasztásuk Magyarországon jogszabályba ütközik” 

- olvasható a Naphire.hu-hoz eljuttatott közleményben, majd az ominózus nap eseményeiről is szó esik, amikor Anett és Emese ellátogatott Siklós határába.

A szentendrei nő létrehozott egy weboldalt, ahol házilag készített természetes alapú háztartási szereket forgalmazott és a szertartásait is hirdette. “A vádlott a szertartásokat egy Siklóshoz közeli településen vásárolt ingatlanon végezte” - közölte az ügyészség. 

“2022 nyarán a vádlott legalább négy személy részvételével végzett ún. teaszeánszot, melynek során az egyiküknél olyan mértékben elhatalmasodtak a látomások, hogy gyalogosan menekült el a helyszínről. Őt, aki menekülés közben számos sérülést szenvedett, az esti órákban találták meg a keresésére induló rendőrök” - olvasható dr. Kutas Tamás, ügyészségi sajtószóvivő válaszában. Az is kiderült: a nő lakhelyén és a szeánsz helyszínén is találtak kábítószernek, illetve új pszichoaktív anyagnak minősülő anyagokat. A nőt így az ügyészség a kábítószer-birtoklás, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, valamint kuruzslás vétségével vádolja. “Két terhelttel szemben feltételes ügyészi felfüggesztésre került sor úgynevezett elterelés céljából” - teszik hozzá, azaz Béres Anett és Sáfrány Emese ha eredményesen vesz részt ezen, akkor nem lesznek büntethetőek.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés