Hirdetés

"Belenyugodtam, hogy ezzel együtt kell élnem" - még mindig fájdalmai vannak Béres Anettnek

Nap Híre portré Nap Híre

Már másfél év telt el a kis híján tragédiával végződő teaszeánsz óta, de a realitysztár még mindig nincs teljesen jól.

Béres Anett még tavaly nyáron, Sáfrány Emese társaságában látogatott el egy ayahuasca-szeánszra, az egykori reality-szereplő azonban hallucinálni kezdett a szertartáson elfogyasztott főzettől, amiknek hatására úgy érezte, menekülnie kell a helyszínről. Elmondása szerint órákon át rohant az erdőben, majd egy magaslesre is felmászott, ahonnan lezuhanva életveszélyes sérüléseket szerzett. Eltört a csigolyája, több bordája és a sarokcsontja is. Végül másnap találtak rá egy szőlőbirtokon.

Azonnal kórházba szállították, ahol több mint öt órán keresztül műtötték, majd később több egyéb operáción is át kellett esnie. 

A baleset óta másfél év telt el, orvosai pedig azt mondták Béres Anettnek, ennyi időre lesz szüksége a gyógyuláshoz. Az egykori ValóVilág-szereplő most a Blikknek mesélt arról, hogy mára már teljesen visszatérhetett korábbi életviteléhez, a fájdalma viszont máig sem szűnt meg teljesen. 

"Ez a fájdalom már elviselhető, és bele is nyugodtam, hogy ezzel együtt kell élnem. A sok fekvés miatt a hátamban ugyanis megrövidültek az izmok, ez okozza, hogy néhány helyzetben belém hasít a fájdalom. Úgy érzem, lassan, de biztosan azért javul a helyzet, és bízom benne, hogy ez azt jelenti, hogy egyszer végleg el fog múlni"

– mondta Béres, aki önszorgalomból továbbra is jár terápiákra.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés