Ráskó Eszter legutóbb Szekszárdon lépett volna fel a Hetyegő vipera című önálló estjével, ám hirtelen lemondta az előadást. Mint kiderült, megbetegedett, ezért nem tudott színpadra állni.
Ráskó Eszter már viszonylag hosszú ideje erősíti a reggeli rádióműsorban Sebestyén Balázsék műsorát. Mint az ismert, Vadon Jani távozása után viszonylag sokáig keresték a megfelelő társat, emiatt több emberrel csináltak műsort is. Női és férfi sztárok is érkeztek hozzájuk, végül egy szavazás alapján Ráskó Eszter humorista csatlakozott hozzájuk harmadiknak, akiért a hallgatók teljesen odavoltak már a próbaadásnál is – emlékeztet a Blikk.
Azóta ez a hármas indítja a reggeleket a Rádió 1-en, ráadásul Eszter és Balázs az RTL-nél is közösen dolgoznak. A humorista a tévézés és a rádiózás mellett önálló esteket is tart országszerte. Tegnap is így lett volna, ám váratlanul érkezett egy üzenet, hogy az előadást sajnos betegség miatt el kell halasztani. Ráskó Eszter Instagram-sztorijában értesítette a sajnálatos eseményről a követőit.
„Kedves szekszárdi hetyegők! Sajnos, a mai előadást a betegségem miatt át kell tennünk december 10-re. Akinek nem felel meg az új időpont, annak természetesen visszatérítjük a jegyárat. Nagyon sajnálom, és elnézéseteket kérem a kellemetlenségek miatt! Üdv, a vastüdős vipera” – írta ahhoz a fotóhoz, amelyen épp egy inhalátort tart.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szoboszlai Dominik rendkívüli üzenetet küldött a magyar szurkolóknak A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya az Instagram-oldalán üzent a magyar szurkolóknak a magyar-német NL-mérkőzés másnapján.
- Hatalmas özönvíz zúdult erre a magyar városra: közel egyhavi eső esett le egy nap alatt Brutális mennyiségű eső hullott le szerdán Pécsen. Az Időkép egyik automatája 40,6 millimétert mért a baranyai megyeszékhelyen, ami nem sokkal marad el a novemberi átlagcsapadéktól, ami 48 milliméter.
- "Közegészségügyi válság kellős közepén vagyunk" - riadót fújtak a sok halálos baleset miatt Az Egyesült Államokban a halálos közúti balesetek száma drámaian magas, amit az NTSB (National Transportation Safety Board) közlekedésbiztonsági szervezet elnöke, Jennifer Homendy, egy növekvő közegészségügyi válságnak nevezett.
- Sánta Laci őszinte vallomást tett: így érzi magát a válása óta Sánta Laci néhány évvel ezelőtt vetett véget a házasságának a gyermeke édesanyjával, most pedig elmesélte, hogy hogyan éli meg a mindennapokat azóta. Mint mondta, a válás óta nincsen senkije, jelenleg a gyermekének és a munkájának szenteli az életét.