Méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében kedden reggel elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész. Mint azt a naphire.hu is megírta, Benedek halála az egész országot megrázta, Bodrogi Gyula megtört hangon nyilatkozott a színésztársa elvesztéséről, Novák Katalin köztársasági elnök és Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere pedig a Facebook-oldalán búcsúzott. A közösségi médiában sorra jelennek meg a gyászoló posztok.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/benedek-miklos-1.inbox800x450.jpg)
Szacsvay László is nehezen dolgozza fel Benedek halálát, ugyanis hat évtizedes barátság fűzte a színészhez. A szintén Nemzet Színésze díjjal kitüntetett színművész a Blikknek elmondta, nemrég még beszélt Benedek Miklóssal.
Amikor legutóbb a kórházban volt, akkor találkoztunk utoljára. Vittem neki egy kis paprikás krumplit a kórházba, mert nagyon szerette a főztömet és gondoltam, ez csak jobb a kórházi kosztnál. Egyébként is sokszor jártunk össze, rengeteget főztem neki. Meg kell még ezt szoknom, de hát hogy is lehet ahhoz hozzászokni, hogy valaki van, aztán egyszer csak nincs
- nyilatkozta elcsukló hangon Szacsvay.
A színész rengeteg előadásban játszott együtt Benedekkel, és sokáig még az öltözőn is osztoztak, de a színházon kívül is nagyon jóban voltak.
Bejártuk a fél világot együtt és nem csak a színház miatt. Emlékszem, sok-sok éve Bécsben drukkoltunk a fiának, Tibornak és a vízilabdacsapatnak, de akkor kikaptunk. Jöttek ki azok az óriási fiúk a vízből és sírtak. Mi pedig Miklóssal vigasztaltuk őket. A fia halála nagyon megviselte, begubózott és már csak fél szívvel élt. Eddig vitte őt az a fél szív
- fogalmazott Szacsvay.
Benedek Miklós egyébként korábban az ATV Húzós című músorában beszélt fia, Benedek Tibor elvesztéséről. A legendás színész arra a kérdésre, hogy a veszteségeket nehezen engedi-e el, így válaszolt: "Hát erről nem beszélnék. Erről nem szabad beszélnem. Mert a veszteségek annyira érzékenyen érintenek, hogy nem szabad egy szót sem szólnom róla. Aki ezt nem élte át, az nem tudja, hogy ez mi. Nagy dolgot vesztettem el."
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.