Élete végéig komoly fájdalmakkal kell együttélnie a sztárnak.
April Banbury brit tévésztár az Instagram-oldalán tudatta a szomorú hírt a rajongóival, miszerint napok óta kórházban van, ahol szörnyű diagnózist kapott az orvosaitól. A sztár egy szelfit is megosztott a kórház ágyából, a kép mellé pedig azt írta, hogy azután kereste fel az egészséügyi intézményt, hogy fájni kezdett a háta, majd a lába és a csípője is elzsibbadt. Végül mind a két lábát rendkívül gyengének érezte - írja a Bors.
Hozzátette, adott néhány hetet, megnézte, enyhülnek-e a tünetei, de azok csak rosszabbak lettek. "Megígértem magamnak, hogy hallgatok a testemre. Kivizsgáltattam, de sosem gondoltam volna, hogy ez lesz a diagnózis. Gerinccsatorna szűkületem van (nincs rá gyógymód, azt mondták, hogy egy életen át krónikus fájdalmaim lesznek). Az idegeim mélyen össze vannak nyomva, de nem tudják, mi okozza, így néhány héten belül felkeresek egy gerincszakértőt, aki kivizsgálja még jobban" - fogalmazott.
Azt is elárulta, hogy egy ideig még eltart, amíg sikerül feldolgozni a történteket, ám nem adja fel a reményt és bízik benne, hogy hamarosan visszatérhet a normális élethez.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.