Kedves és kínos élményeit is megosztja a világgal a csatorna népszerű műsorvezetője, aki egy régi lábát csomagolja be újra. És rááll.
“Krokodiltámadás a Balatonnál” címmel jelentkezik vadonatúj előadóestjével Szlazsánszky Ferenc, az ATV Fórum népszerű műsorvezetője szeptember 27-én a Csányi5 kulturális központban.
Kevesen tudják, hogy a csatorna képernyősének több hivatása is van, és akár cimbalomkészítőként is dolgozhatna, humoristaként évtizedek óta aktív. “2006-ban első díjat nyertem a Magyar Rádió humorfesztiváljának szerzői kategóriájában, és bár főállásban azt követően is újságíróként dolgoztam tovább, több humor projektbe is bekapcsolódtam” - mondta a Naphire.hu kérdésére Szlazsánszky Ferenc, aki közéleti humorát előbb a Vakkomondor blogon, majd a hasonló címen futó ATV-s műsorban is megcsillogtatta. “A humor alapja az írás, menetközben azonban arra jutottam, hogy a saját gondolataimat feltehetően én magam tudnám a legmegfelelőbben előadni, úgyhogy tavaly nyáron ráléptem a standup humoristák számomra addig ismeretlen ösvényére. Bizonyos értelemben kezdő vagyok, de nagyjából húsz élő előadás után azt mondhatom, nagyon élvezem a közönséggel való személyes találkozást, az interaktivitást, a váratlan fordulatokat. Igaz, ezek kezelésében nagyon sokat segít, hogy az ATV-ben már hét éve vezethetem hetente többször is a Fórum című műsort, ahol tényleg bármi megtörténhet, és meg is történik” - tette hozzá.
Legújabb önálló estjének címválasztása sem véletlen. “A Krokodiltámadás a Balatonnál a médiaátverés egyik szomorú példája, mondom bűnbánóan, hiszen én magam adtam ezt a címet még kezdő hírszerkesztő koromban egy ártatlan MTI hírnek, hogy többen kattintsanak rá. A kísérlet sikerült. Mindenesetre innen elrugaszkodva számos történettel és néhány elképesztő hír segítségével igyekszem megosztani szerteágazó élményeimet a média világából. Kiderül többek között az is, melyik cikkemet idézte a parlamentben a miniszterelnök egyik politikai ellenfele lejáratására, és az is, mi történt azóta az illetővel” – mondta az ATV műsorvezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Átverte a Viszkist Berki Krisztián - sosem hallott sztori látott napvilágot Ambrus Attila, amikor rájött a turpisságra, haragudott a celebre, de most már úgy látja, éppen Krisztián rámenőssége vált hasznukra.
- Máris pletykálnak az emberek: új nővel vigasztalódik Jákob Zoli? Úgy tűnik, nem kell sok, és máris meglódul az emberek fantáziája, miközben a Nagy Ő és választottja szakítottak.
- Kitálalt a bíró: ez történt a ringben Istenes Bence és Rácz Jenő között A ringbíró elmondta, mit hallott abból a párbeszédből, ami Istenes és Rácz között zajlott a ringben.
- Durván kiakadt III. Károly, miután sorra mondtak nemet neki a legnagyobb sztárok A legtöbb sztár nem akarta, hogy bármi köze is legyen az uralkodó koronázásához.