75 éve újra független, de ma is létéért harcol az egyik legősibb nemzet

Nem véletlenül tartják a Budapesten született Herzl Tivadart modernkori világ prófétának. A cionizmus megalapítójának jövendölése ugyanis pontosan beteljesedett.

Az eredetileg újságíróként dolgozó Herzl Párizsban az antiszemita Dreyfus-per nyomán felismerte, hogy a zsidó nép számára a hosszú távú biztonságot csak egy önálló nemzeti haza megteremtése biztosíthatja.

Ennek érdekében mozgósította a befolyásos európai zsidó vezetőket, és 1897 augusztusában Baselben megszervezte a Zsidó Világkongresszust.

„Le akarjuk rakni annak a háznak az alapkövét, amely a zsidó nép menedéke lesz”

– jelentette ki a világ zsidóságát képviselő 200 küldött előtt elmondott beszédében, amelyet a Szombat idézett egy korábbi, Herzlre emlékező cikkében.

A cionista mozgalom nevét arról a Jeruzsálem melletti dombról kapta, amelyen a hagyomány szerint Dávid királyt eltemették, a név átvitt értelemben az egész egykori zsidó közösséget jelentette.

A tanácskozás után Herzl azt írta naplójába: “ha egyetlen mondatban akarnám összefoglalni a Bázeli Kongresszust, azt mondanám: Bázelban megalakult a Zsidó Állam. Ha ezt hangosan mondanám, köznevetség kísérne,

Bár fölmerültek más helyszínek is a zsidó otthon számára – például a távoli Uganda – hamar egyértelművé vált, hogy az „ősúj ország” nem lehet máshol, mint a hajdani Izrael földjén, amelyet a hívő zsidók kétezer éve őriztek imáikban.

A gond csak az volt, hogy az i.sz. második században a római hódítók a levert Bar-Kochba lázadást követően kitiltották innen a zsidókat, és a terület nevét is Palesztinára változtatták. 

Herzl nem érhette meg, de az első világháború alatt már felcsillant a remény az államalapításra, amikor Lord Balfour brit külügyminiszter nyilatkozatban támogatta a zsidó nemzeti otthon létrejöttét Palesztinában.

Végül azonban csak a második világháború és a holokauszt tragédiája után nyílt erre lehetőség, amikor a britek bejelentették kivonulásukat az általuk ellenőrzött területről.

A gond az volt, hogy az erőteljesen korlátozott bevándorlás miatt csak mintegy 600 ezer zsidó lakos élt a hajdani Izrael területén. 

Az ENSZ pontosan ötven évvel Herzl Tivadar látnoki erejű nyilatkozata után, 1947-ben tervet fogadott el a brit mandátum felosztásáról, amely szerint egy zsidó és egy arab államalakulat jött volna létre a mai Izrael területén, és ezeknek Jeruzsálem lett volna a nemzetközileg felügyelt, megosztott fővárosa. 

Az arab országok azonban elutasították ezt a javaslatot, így amikor 75 éve, a palesztinai brit mandátum lejártával kikiáltották a modernkori Izrael Államot, egy nappal később azonnal támadást indítottak ellene. 

A kétezer éve száműzetésben élő zsidó nép államának létrejöttét az első miniszterelnök, Dávid Ben-Gurion jelentette be Tel-Avivban, Herzl Tivadar hatalmas portréja alatt, óriási ünneplő tömeg előtt. 

Ben-Gurion beszédét a Kol Jiszráel (Izrael hangja) rádió élő adásban közvetítette. A híres beszéd e szavakkal kezdődött:

Egy nappal később azonban már az ünneplés helyett megkezdődött a függetlenségi háború, amely gyakorlatilag a mai napig nem ért véget.

Az arab országok több háborúban próbálták meg a tengerbe szorítani a visszatért zsidókat, majd amikor ezek a próbálkozások rendre kudarcot vallottak, a terrorizmus és a „békefolyamatnak” nevezett diplomáciai zsarolás együttes eszközeivel igyekeznek legyőzni Izraelt – amint azt most, az évforduló napjaiban is láthatjuk.

A fájdalmas áldozatok ellenére ez a szándék nem lett sikeres. Az államalapítás óta eltelt 75 év alatt Izrael lakossága több mint a tízszeresére nőtt, és a hajdani puszta földön egy virágzó, innovatív és önmagát megvédeni képes állam jött létre.

Az pedig külön példaértékű, hogy a súlyos fenyegetések, és biztonsági kihívások ellenére az izraeliek a különböző felméréseken rendre a legboldogabb nemzetek között végeznek - idén éppen a negyedik helyen a közel 200 állam között.